Szatmárnémeti

Vidám verseket szavaltak vidám gyerekek

2014.04.28 - 10:36

Az elmúlt hét végén 14.-szer tartották meg a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumban a Vidám Versek Versmondó Versenyét. A versenyre a megye több településérő érkeztek a tanulók.

 

Péntek délután az V–VIII. osztályosok bizonyíthattak a megmérettetésen, szombat délben pedig az I–IV. osztályos diákok léptek színpadra egy szabadon választott vidám verssel. A kisiskolások a kezdeti izgalmak után hitelesen és kellő átéléssel adták elő többek közt Petőfi Sándor, Arany János, Kovács András Ferenc, Kányádi Sándor, Romhányi József és Varró Dániel verseit. A verseny idei kiírásában az I–IV. osztályos tanulók kategóriájában közel 40 diák vett részt, vagyis lényegesen többen, mint az V–VIII. osztályosok csoportjában, ahol mindössze 15 diák szállt versenybe az első helyért. A szombati verseny végén, egy közel háromnegyed órás uzsonnaszünetet követően, a három zsűritag — Szejke Otília elemi oktatásért felelős szaktanfelügyelő, János Erzsébet tanítónő, András Gyula színművész — döntéséről értesülhettek a versenyzők és a díszteremben helyet foglaló pedagógusok, szülők. András Gyula kiértékelő beszédében elmondta, nagyon fontos, hogy egy versenyző hogyan és mi alapján választ verset magának. A legfontosabb az, hogy szeresse és értse, hogy miről szól a vers, s ezáltal a közönség is érteni és élvezni fogja az előadást. Szejke Otília szaktanfelügyelő, a zsűri elnöke szerint a hasonló versenyekkel a verseinkhez ragaszkodunk, s ezáltal közelebb kerülünk a költőinkhez és a kultúránkhoz. A szervezőktől megtudtuk, hogy a városi tanács idén anyagilag is hozzájárult aVidám Versek Versmondó Versenyének szervezéséhez, amelyre a szatmárnémeti iskolákon kívül többek közt a szaniszlói, nagykárolyi, túrterebesi és csomaközi tanintézményekből is érkeztek diákok.

 

Díjazottak

 

A 14. Vidám Versek Versmondó Versenyének díjazottjai: Az I–II. osztályos diákok közül dicséretben részesült Mekker Martin (Szatmárnémeti Református Gimnázium, II. osztály) és Băbuţ Loretta (Bălcescu-Petőfi Általános Iskola, I. osztály). A harmadik helyen megosztva Márk Nagy Zsófia és Csapó-Ilyés Panna végzett, ők mindketten a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum II. osztályos diákjai. A képzeletbeli dobogó második fokára szintén két versenyző állhatott fel. Második lett Gábor Boglárka, a 10. Számú Általános Iskola II. osztályos diákja és Sájerli Hanna, a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum I. osztályos tanulója. A legkisebbeknél Kécz Tímeáé lett az első hely, aki az Aurel Popp Zene- és Képzőművészeti Líceumból érkezett a versenyre. A III–IV. osztályosok kategóriájában dicséretet kapott Medgyesi Kinga (Ion Creangă Általános Iskola, IV. osztály), Pop Krisztián Balázs (Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, IV. osztály) és Sipos Timóteus (Aurel Popp Zene- és Képzőművészeti Líceum, III. osztály). Az előző kategóriához hasonlóan a nagyobbaknál is megosztott volt a harmadik hely, ezt a pozíciót Balogh Barbara (Mircea Eliade Általános Iskola, III. osztály) és Simon Aba (Túrterebesi Általános Iskola, III. osztáy) foglalhatta el. Második lett Zimán Krisztina (Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, III. osztály) és Antal Mátyás (Mircea Eliade Általános Iskola, III. osztály). Az első helyen Jankó Szép Ákos, a 10. Számú Általános Iskola IV. osztályos tanulója végzett a III–IV. osztályosok csoportjában.

 

 

Botos István