Április 2-a az autizmus világnapja — ezen a napon számtalan rendezvény keretében próbálják meg felhívni a figyelmet erre a furcsa, sokszor félelmet keltő állapotra.
Az autizmus szociális, kommunikációs és kognitív készségek minőségi fejlődési zavara, amely az egész életen át tartó sérült állapotot eredményez.  Ez lehet igen súlyos, értelmi sérüléssel halmozott, illetve bizonyos területeken többé – kevésbé jól funkcionáló. A súlyosan érintettek egész életükben teljes ellátásra, a jó képességűek egyénileg változó támogatásra szorulnak.

„ Mai tudásunk szerint az autizmus három olyan fő területet érint, amelyek az alapjai a mi létünknek egy közösségben. Az egyik terület a szocializáció, ami igazából arról szól, hogy megértjük a társadalomban, a családban, a kisebb-nagyobb közösségekben a ki nem mondott alapszabályokat, amelyek szerint azok működnek. Ez az autistáknál nem így van, és nagyon sok viselkedési problémájuk tud ebből adódni. 
A másik terület a kommunikáció, ami egy érdekes dolog, mert az emberek hajlamosak a kommunikáció és a beszéd közé egyenlőségjelet tenni, holott a kettő nem ugyanaz. Ezért gyakran nehéz a szülőnek, aki szakemberhez fordul, megmagyarázni, hogy gyermeke, aki beszél — mert van olyan autista is, aki beszél —, miért nem használja a beszédet kommunikációra. Például miért nem mondja azt, ha ő vajas kenyeret akar enni, mikor a szókincsében mindegyik szó megvan, és mondatokat is tud alkotni velük. Vagy ha fáj a gyermeknek valamije, megbántotta valaki, vagy látott valamit, akkor miért nem fogalmazza meg, ha a szülők ott vannak? Pont ez a nehézség az autistáknál: a kommunikációjuk olyan értelemben sérült, hogy azokat is, akik elsajátítják a beszédet, meg kell tanítani azt kommunikációra használni. 

A diagnózisnak nem alapja, inkább egy kiegészítő rész: különböző mértékben, de majdnem minden autistának érintettek az érzékszervei. Pontosabban nem maguk a szervek, hanem a rajtuk keresztül érkező információk értelmezése az agy által. Ezért van például, hogy nehezen viselnek el különböző textúrájú ruhákat a testükön. Gyakori, hogy nem szeretik, ha megérintik őket, mert az érintést az agyuk másként értelmezi. Ennek oka, hogy bár az inger ugyanaz, és az információ jól megy fel az agyhoz, de ami ott történik, az már eltér, így a simogatás lehet, hogy számukra fáj, éget, szúr, és ezért elhúzzák a kezüket vagy egy másik testrészüket. És ugyanez érvényes a többi érzékszerv esetében is. 
A szocializáció és a kommunikáció mellett a harmadik terület a rugalmas gondolkodás. Miben is áll ez? Például amikor megtanuljuk, mi az, hogy kanál, normál menetben az úgy szokott kinézni, hogy a gyermek 7–8 hónapos korában, amikor elkezdődik a hozzátáplálás, az anyukák tálkában, kanállal — általában mindig ugyanazzal a kanállal (van, aki a műanyagot szereti, van, aki más típust) — elkezdi adni a gyermeknek mondjuk a reszelt almát vagy banánt. Míg eteti, beszélget vele, és a legtöbb anyuka mondogatja: „még egy kanállal, még egy kanállal…” A gyerek egy adott ponton pedig összekapcsolja az agyában, hogy akkor mondja ki az anyuka, hogy „még egy kanállal”, amikor az a valami van a kezében, ami így meg így néz ki, és rájön, hogy amikor nagymamánál vagyunk, nem ugyanaz a kanál van, de akkor is ugyanazt mondják, hogy „még egy kanállal, még egy kanállal”. Kinézetre hasonlít, de nem ugyanaz, mint a másik. Vagy a bölcsődében, oviban, ott is azt mondják valami hasonlóra, hogy „kanál”. Ebből lassan kialakul a kanál fogalma a gyermekben. Ha egy helyzetben megtanulta, mi a kanál, a gyermek képes arra, hogy átvigye ezt az információt a többi helyzetre is. Az autistánál viszont ez nem történik meg. Számára a kanál csak az, amivel először etették — a műanyag, a lila stb., és nagyon nehezen tudja ezt átvinni egy másik helyzetbe, hogy az a másik kanál, ami fém, nagy, az is kanál, ahogyan a pici, műanyagból készült, amit a fagyihoz adnak, az is kanál. Többek között ezért van az, hogy leragadnak bizonyos dolgoknál, és 'hisztiznek', ha más kanalat használ az anyukájuk, és nem akarnak enni. 
Egy másik jellemzője a legtöbb autistának, hogy nagyon jó a memóriájuk. Valahogy úgy kell elképzelni az ő agyukat — ezt írja a szakirodalom —, mint egy több millió tárhelyes fényképalbumot, ahol mindent, amit látnak, mintha le lenne fényképezve, albumszerűen tárolnak. Ezért van az, hogy amikor megyünk nagymamához, akkor a gyermek fejében megjelenik a kép, ahol az az útvonal van, és ha elengednéd, ő egyedül is el tudna menni, mert le van fényképezve az agyában, és mint a GPS, odavinné. 
Ezért ragaszkodnak bizonyos dolgokhoz, ezért van az, hogy a szobában is, ha bútort cserélnek, vagy egy nagytakarítás alkalmával megváltoztatják a bútorok helyét, az kegyetlen frusztrációt tud okozni a gyermek számára, mert felborult az a rend — az a kép —, ami volt neki, nincs minden a helyén. Az ilyen helyzetek zavaróan hatnak rá, mert elveszti a kontrollt a helyzet felett, és akár be is pánikol, mert nem tudja, hogy most mi lesz. ” — fogalmazott egy korábban közölt interjúnkban  Fülöp Orsolya gyógypedagógus.

Az autisták már a fogamzás pillanatában autisták, de a diagnózis hároméves korban állítódik fel, és egész életükben azok maradnak, jelenleg nincs sem olyan gyógyszerezés, sem terápia, amely teljesen meggyógyítaná, megszüntetné az autizmust. Ezért nem is nevezik betegségnek, hanem egy állapotnak: vagyis az első perctől kezdve az élet végéig tart. Hogy ezen belül vannak változások, ami azt jelenti, hogy a nehézségek lehetnek nagyobbak vagy kisebbek, vagy lehet, hogy az autista személy eleinte nagyon nem tud beilleszkedni a társadalomba, de a terápiák hatására és mindaz által, ami történik vele, fokozatosan egyre jobban beilleszkedik, s lehet, hogy a végére már csak egy kicsit fura figura lesz a többiek számára, de attól még az autizmusa megmarad. 

Sajnos társadalmunk még mindig előítéletekkel tekint ezekre a gyermekekre, felnőttekre — de ha megpróbáljuk megismerni őket, a hátterüket, akkor képesek leszünk másként viszonyulni hozzájuk.

Ebből a gondolatból kiindulva a Szatmári Sajátos Nevelési Igényű Gyermekek Inkluzív Nevelési Központja egy különleges eseménnyel készült április 2-án: közös fotózással az autizmussal élő gyermekekkel, amelyre mindenkit szeretettel vártak az intézmény szatmárnémeti, A. I. Cuza (Eötvös) utcai székhelyén. Abban az épületben, ahol naponta 78 gyermekkel foglalkoznak, magyar és román nyelvű tagozaton, kialakításilag megfelel minden olyan elvárásnak, amelyre szükségük van a speciális nevelési igényű gyermekeknek (beleértve a szuperbiztonságos játszóteret is), illetve olyan felszerelésekkel rendelkezik (például fényterápiás szenzoros szoba), amelyek segítenek a gyermekek fejlődésében.

A közös fényképezkedéssel az autizmus spektrumzavarral élő gyermekekre akarták felhívni a figyelmet, ezzel is támogatva őket társadalmi integrációjukban — miközben egy emlékezetes pillanatot is megörökítenek.
Az esemény szervezői: az intézmény igazgatónője, Costin Ramona, valamint Asztalos Zsuzsanna–Tünde és Balázsi Anita gyógypedagógusok voltak, de minden, hivatását végző pedagógus hozzájárult a fényképezkedős-nap sikeréhez, ahhoz a sikerhez, amelyet a résztvevők nagy száma is igazol — hiszen sok szatmárnémeti tanintézményből érkeztek osztályok.

A szervezők ezúton is köszönetüket fejezik ki mindazoknak, akik részt vettek az autizmus világnapja alkalmából szervezett rendezvényen, és remélik: együtt még többet tehetnek a tudatosság növeléséért és a társadalmi változás előmozdításáért.
Akkor lehet szolidaritást vállalni, ha képesek vagyunk együttműködni; nem a másságra és hiányosságra fektetjük a hangsúlyt, hanem arra, amiben hasonlóak vagyunk, vagyis közösen tudunk tevékenykedni.