Mint minden évben március 15-e környékén, úgy ebben az évben is megrendezték a lázári középiskolában a kisdiákok számára szervezett, Petőfi Sándor nevét viselő szavalóversenyt.
A versben megírt meghívók alapján toborzott közönség előtt, a megszokott formában, ugyancsak rímekbe szedett felvezetővel és zsűribemutatkozóval kezdődött a tegnapi Petőfi Sándor szavalóverseny Lázáriban. Tizennégy településről, továbbá a megyeszékhely több iskolájából negyvenöt kisdiák jelentkezett a nívós megyei vetélkedő ez évi megmérettetésére. Másik különlegessége volt a versenynek, hogy a négytagú zsűri egyik tagja, a versenyzőkhöz hasonlóan, szintén egy gyerek volt, aki már több szavalóversenyen is bizonyította tehetségét.
A versenyre nevezetteknek egy szabadon választott, Petőfi Sándor által írt verset kellett elszavalniuk a szakmai zsűrinek és a közönségnek. A szavalatok közötti szünetekben, a zsűri döntésére várva, illetve a vetélkedő után Lévai Márta és Galambosi Ibolya irányításával kézműves-foglalkozásokat tartottak a gyerekek és felnőttek számára.
I– II. osztályosok kategória:
I. díj: Vajda Viktória, szatmárnémeti 10-es Számú Általános Iskola, I. osztály, tanító: Reich Annamária.
I. díj: Loga Szilárd, Szatmárnémeti Református Gimnázium, II. osztály, tanító: Pándi Beáta.
II. díj: Fehér Zsófia Frida, Szatmárhegyi Általános Iskola, I. osztály, tanító: Muntán Antal.
II. díj: Keresztesi Szofi Kleopátra, szatmárnémeti 10-es Számú Általános Iskola, I. osztály, tanító: Reich Annamária.
III. díj: Miklovics Mária Katinka, szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium, II. osztály, tanító: Kallós Enikő.
III. díj: Király Dalma, lázári Petőfi Sándor szaklíceum, II. osztály, tanító: Urbán Tünde.
Dicséret: Sándor Hunor, szatmárnémeti Mircea Eliade iskola, I. osztály, tanító: Koncz Tünde.
A Szatmári Friss Újság különdíjasa: Mureşan Krisztina, Túrterebesi Általános Iskola, II. osztály, tanító: Kováts Tünde.
III–IV. osztályosok kategória:
I. díj: Berei Edina, Szatmárnémeti Református Gimnázium, IV. osztály, tanító: Mekker Melinda.
I. díj: Újlaki Márk, szinérváraljai Alexiu Berinde líceum, III. osztály, tanító: Czompa Mónika.
II. díj: Éles Vivien, szatmárnémeti Bălcescu–Petőfi Általános Iskola, III. osztály, tanító: Erdei Brigitta.
II. díj: Szilágyi Mátyás, szatmárnémeti Aurel Popp líceum, IV. osztály, tanító: Blatniczki Cecília.
III. díj: Mézinger Márton, szatmárnémeti 10-es Számú Általános Iskola, IV. osztály, tanító: Mihálka Tünde.
III. díj: Nyegre Gergely, szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium, III. osztály, tanító: Szőke Réka.
Dicséret: Szénás Anna, szatmárnémeti 10-es Számú Általános Iskola, IV. osztály, tanító: Mihálka Tünde.
A Szatmári Friss Újság különdíjasa: Fehér Nóra Amália, Szatmárhegyi Általános Iskola, IV. osztály, tanító: Medgyesi Beáta.
Princz Csaba