Belföld

Vezetjük a közúti halálozási statisztikákat

2026.02.02 - 12:27
Románia továbbra is az első helyen áll az európai közúti halálozási statisztikákban: egymillió lakosra 77 halálos áldozat jut, ami csaknem kétszerese az uniós átlagnak.

A Közlekedésbiztonsági Koalíció nevű szervezet hétfőn a rendőrség közlekedésbiztonsági jelentésére hivatkozva megállapította: Románia annak ellenére vezeti a negatív rangsort, hogy az utóbbi években csökkent a súlyos közlekedési balesetek száma.

Korcsoportok szerinti bontásban 2015 és 2024 között a súlyos balesetek száma a fiatalok (0-24 év) és a 25-44 éves sofőrök körében a felére csökkent. Ugyanakkor folyamatosan nőtt a könnyebb sérülésekkel járó balesetek száma, különösen a középkorú és idősebb gépjárművezetők körében.

Az adatok szerint a 65 év feletti sofőrök okozta könnyű balesetek száma megduplázódott az elmúlt tíz évben: míg 2015-ben 1611 esetet, 2024-ben már 3632 esetet regisztráltak. A 45-64 éves korosztályban ugyanebben az időszakban a balesetek száma 7036-ról 10.355-re emelkedett.

Közleményében a szervezet hangsúlyozta: a közlekedési balesetek száma ennél is nagyobb, mivel jelentős részüket nem a rendőrség, hanem a biztosítótársaságok rendezi az úgynevezett kárbejelentő jegyzőkönyv alapján.

Példaként említették, hogy a múlt év első kilenc hónapjában a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (RCA) alapján több mint 360 ezer kárigént fizettek ki közúti balesetek következtében. Ez 16 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest, ami azt mutatja, hogy a közlekedési incidensek gyakorisága továbbra is magas.

A Közlekedésbiztonsági Koalíció képviselői szerint a súlyos balesetek számának csökkenése kedvező jel, de a közlekedésbiztonság problémája nincs megoldva. A szervezet ezért nyilvános felhívást intézett az intézményekhez, a vállalatokhoz és a civil társadalomhoz, hogy kapcsolódjanak be az Országos Közlekedésbiztonsági Hét programjaiba.

Hírszerkesztő

(Nyitókép: Szatmárnémetiben, az Udvari úton történt halálos baleset/Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőség)

Ajánljuk még a témában:

Belföld

A legtöbb baleset okozója a szabálytalan gyalogosátkelés

Rendőrségi statisztika: tavaly összesen 3950 halálos és súlyos sérüléssel járó közúti balesetet történt Romániában.
Szatmár megye

FRISSÍTVE! Halálos baleset Apahegyen

Egy 23 éves fiatal vesztette életét hétfő este Apahegyen a súlyos balesetben. A mentés rendkívül nehéz körülmények között zajlott.
Vidék

Hármas karambol Lázári határában

Három autó ütközött, öt ember sérült meg a kedd reggeli, a 194-es úton történt hármas közúti balesetben.