Idei hetedik, zsinórban harmadik rajtcél–győzelmét jegyezte vasárnap Sebastian Vettel, a Red Bull–Renault háromszoros világbajnok pilótája, aki hatalmas fölénnyel nyert Szingapúrban.
A német Forma–1-es versenyző – akárcsak Spaban és Monzaban – Szingapúrban is zavartalanul teljesítette a távot, fél perccel maga mögé utasítva a teljes mezőnyt. Vettel ezzel tovább növelte előnyét, már 70 pont az előnye Fernando Alonso előtt. A Ferrari kétszeres világbajnok spanyolt pilótáját egyébként másodiknak intettek le tegnap, a harmadik helyre pedig jövőbeli csapattársa, Kimi Räikkönen (Lotus) érkezett. Mindketten hatalmasat versenyeztek vasárnap, hiszen a spanyol a 7-ről, a finn a 13. helyről indulva szerzett dobogós helyezést.
Idén sem maradt el a Safety Car-os körözés: a 25. körben Daniel Ricciardo (Toro Rosso) csapódott a gumifalnak, ezért kellett beküldeni a biztonsági autót, amely a 29. körben hagyta el a pályát. Ezért kétséges volt, hogy sikerül-e a mezőnynek a két órás versenyidőbe befejezni a futamot, vagy sem, de Vettel még időben kezdte meg a záró, 61. kört, így teljes távot teljesítettek a pilóták. Mark Webbernek (Red Bull–Renault) viszont nem sikerült befejeznie a futamot, ugyanis a végéhez közeledve – a 4. helyen autózva – technikai problémák miatt lelassult a versenygépe, az utolsó körben ki is gyúlt a motorja, így feladta a versenyt.
A következő futamot, a Koreai Nagydíjat október 6-án rendezik Jeongamban, ezután még öt forduló marad az idény végéig.
Forma–1-es világbajnokság, 13. futam, Szingapúr
1.
Sebastian Vettel
német, Red Bull–Renault
1:59:13.132
2.
Fernando Alonso
spanyol, Scuderia Ferrari
+32.627
3.
Kimi Räikkönen
finn, Lotus–Renault
+43.920
4.
Nico Rosberg
német, Mercedes
+51.155
5.
Lewis Hamilton
brit, Mercedes
+53.159
6.
Felipe Massa
brazil, Scuderia Ferrari
+1:03.877
7.
Jenson Button
brit, McLaren–Mercedes
+1:23.354
8.
Sergio Pérez
mexikói, McLaren–Mercedes
+1:23.820
9.
Nico Hülkenberg
német, Sauber–Ferrari
+1:24.261
10.
Adrian Sutil
német, Force India–Mercedes
+1:24.668
A vb állása, pilóták
1.
Sebastian Vettel
247
2.
Fernando Alonso
187
3.
Lewis Hamilton
151
4.
Kimi Räikkönen
149
5.
Mark Webber (ausztrál, Red Bull–Renault)
130
6.
Nico Rosberg
116
7.
Felipe Massa
87
8.
Romain Grosjean (francia, Lotus–Renault)
57
9.
Jenson Button
54
10.
Paul di Resta (brit, Force India–Mercedes)
36
A vb állása, csapatok
1.
Red Bull–Renault
377
2.
Scuderia Ferrari
274
3.
Mercedes
267
4.
Lotus–Renault
206
5.
McLaren–Mercedes
76
6.
Force India–Mercedes
62
7.
Toro Rosso–Ferrari
31
8.
Sauber–Ferrari
19
9.
Williams–Renault
1