Vidék

Vetési férfi okozott halálos balesetet

2021.02.09 - 20:40

A Bihar megyei rendőrök megállapítása értelmében a balesetért az az 53 éves, vetési illetőségű férfi tehető felelőssé, aki Nagykároly irányába tartva túl gyorsan, és nem az esőtől csúszós útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette autóját, s emiatt az egyik forgalomlassító sziget megkerülése közben elvesztette uralmát a jármű fölött, amely átsodródott a szembejövő sávba, ahol frontálisan nekicsapódott annak az autónak, amelyet egy 33 éves érmihályfalvi férfi vezetett — a vétlen jármű az ütközés intenzitásának következtében lesodródott (vagyis inkább ledobódott) az úttestről.

Viszont az ütközés intenzitása a vetési autót is továbbgurította a szembejövők sávjában, ahol szintén frontálisan nekicsapódott egy másik személygépkocsinak is, amelyet egy 30 éves értarcsai fiatalember vezetett.

A baleset következtében a 33 éves érmihályfalvi férfi a helyszínen életét veszítette, a 30 éves értarcsai sofőrt könnyebb, míg az 53 éves vetési férfit többszörös és súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Fotó: Bihar Megyei Katasztrófavédelem

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

FRISSÍTVE! Halálos baleset Apahegyen

Egy 23 éves fiatal vesztette életét hétfő este Apahegyen a súlyos balesetben. A mentés rendkívül nehéz körülmények között zajlott.
Vidék

Hármas karambol Lázári határában

Három autó ütközött, öt ember sérült meg a kedd reggeli, a 194-es úton történt hármas közúti balesetben.
Belföld

Meghalt a rollerrel balesetező 13 éves

Meghalt Nagyszebenben az a 13 éves fiú, aki korábban elektromos rollerrel szenvedett balesetet.