Sport

Vetés polgármestere díjazta Kalocsai Zoltánt

2014.12.03 - 18:55

Idén két Európa–bajnoki címet szerzett, illetve hazai bajnokságokról hozott érmeket a Samuraiul SK vetési lakosú karatékája, Kalocsai Zoltán.

Vetés polgármestere, Juhász Lajos díjazta a község legeredményesebb sportolóját, Kalocsai Zoltánt. A Szatmárnémeti Samuraiul SK karatékája idén is halmozta a sikereket. Magos Róbert, a klub 6. Danos vezetőedzője és elnöke, illetve a Szatmár Megyei Karate és Harcművészeti Egyesület (AJKAM) elnöke lapunknak elmondta, a vetési sportoló idén Európa–bajnoki címet szerzett a kumite versenyszám egyéni megmérettetésén, ugyanakkor a kontinentális torna csapatküzdelmeiben is a dobogó legfelső fokára állhatott fel. Továbbá országos bajnok lett karate–shobu sanbon versenyszámban, bronzérmes lett a Karate Világszövetség (WKF) égisze alatt rendezett hazai bajnokságon, illetve harmadik lett a shobu ippon versenyszám bajnoki küzdelmeiben is. Aranyéremmel tért haza a magyarországi nemzetközi bajnokságról is. „Ezek az idei legfontosabb eredményei, de még szép karrier állhat előtt, hiszen még csak junior korosztályos” – hangsúlyozta lapunknak Magos, aki köszönetet mond Juhász Lajos polgármesternek is, aki mindvégig támogatta Kalocsai Zoltánt, most pedig díjazta a kiváló eredményeiért.

Kalocsai Zoltán több mint tíz éve űzi ezt a sportágat a Samuraiu SK-nál, jelenleg fekete öves 1. Danos karatéka.

Archív felvétel