A LiterArt Magyartanári Egyesület és a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség a 2014/2015-ös iskolai tanévben is számos vetélkedővel és rendezvénnyel készül a magyar anyanyelvű diákok számára.
Az egyesület honlapjára felkerült eseménynaptár erre a tanévre is számos hangulatos, a diákok körében népszerű versenyfelhívást tartalmaz. Rögtön az első vetélkedő a „könyvbarátokat” célozza meg. Ebben a tanévben ugyanis tizedik alkalommal indítják útjára a Könyvbarátok irodalmi vetélkedőt, amelyre azok jelentkezését várják, akik a kötelező tananyagon és a kijelölt házi olvasmányokon kívül a magyar és idegen szerzők más művei iránt is érdeklődnek. A verseny célja: a tanulók irodalmi ismereteinek bővítése, kreativitásuk fejlesztése, szókincsük gyarapítása, a szövegértési és kifejezési készség fejlesztése, a szép magyar beszédre való nevelés.
A verseny lehetővé teszi minden iskola részvételét két V–VIII osztályos tanulókból álló négytagú csoporttal. A megmérettetést november 21-én a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban rendezik meg. Nevezési határidő: november 7., 15 óra. Jelentkezni Rus Annamária tanárnőnél lehet.
A mesék földjén
„A mesék földjén“ címmel 2015. január 22-én ismét megrendezik a nagy sikerű mese- és balladamondó versenyt az V–VIII. és IX–XII. osztályos tanulók számára. A rangos verseny megyei fordulójának győztesei jutnak tovább az országos mese- és balladamondó verseny döntőjébe.
A megyei szakasznak ezúttal is a szatmárnémeti Bălcescu-Petőfi Általános Iskola ad otthont. A követelmények: maximum 5 perces magyar népmese vagy műköltészeti mese elmondása árnyaltan, kifejezően, hitelesen, minél közelebb a népi mesemondók stílusához.
A balladamondó versenyt a mesemondó verseny megyei szakaszának színhelyén és időpontjában szervezik a magyar nyelvű elméleti és szakközépiskolában tanuló diákok számára. A versenyre jelentkező IX-XII. osztályos tanulóknak egy választott népballadát, műballadát kell előadniuk.
Jelentkezni december 19-én 15 óráig lehet Fehér Laura tanárnőnél.
Hazafias versek versmondó versenye
A március 15-i ünnepi megemlékezések alkalmával a Szatmárnémeti Magyar Ifjúsági Kezdeményezés, a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség, a LiterArt Magyartanári Egyesület negyedik alkalommal hirdeti meg a megyei szintű Hazafias Versek Versmondó Versenyét.
A versenyfelhívás két korcsoportnak szól: az V-VIII osztályos, valamint a IX-XII osztályos diákok számára. A vetélkedőre bármely magyar költő hazafias témájú versével lehet nevezni, melynek előadási időtartama nem haladhatja meg az 5 percet. A vetélkedő helyszíne ezúttal is a Szatmárnémeti Református Gimnázium díszterme, 2015. március 6-án délelőtt tíztől.
Jelentkezni lehet: 2015. február 27-ig a szervezőknél, Veres Norbertnél és Gál Gyöngyi szaktanfelügyelőnél. A kategóriák győztesei jövő március 15-én az RMDSZ központi rendezvényén, a Petőfi-szobornál mondják el verseiket.
Diákszínjátszó fesztivál
Idén tizedik alkalommal rendezik meg V–VIII. osztályos diákok számára a megyei Diákszínjátszó Fesztivált, amelynek az a célja, hogy a színpadi formák segítségével — mozgás, zene, szép magyar beszéd — bővítsék a diákok önkifejezési kultúráját. Az iskoláinkban működő diákszínjátszó csoportok seregszemléjére 2015. június 6-án kerül sor a Halmi Művelődési Házban. Jelentkezni május 25-ig lehet Pap Erika magyartanárnál.
Bumbuluţ Krisztina