Külföld

Veszít népszerűségéből az Apple

2016.11.10 - 13:33

Az Apple és a Samsung kombinált részesedése az idei harmadik negyedévben a legalacsonyabb az okostelefonpiacon, az elmúlt öt év adataihoz viszonyítva. Egyre törnek fel a kínai márkák.

 

Ha az elmúlt években megállítottak egy embert az utcán, hogy említsen két nagy okostelefongyártót, nagy eséllyel az iPhone-t, vagy a Samsungot mondták legtöbben. Ez a két gyártó uralja jelenleg az okostelefonpiac eladásait, nem csak zászlósmodelljeik kapják a legjobb értékeléseket, de rengeteget költenek marketingre is.

Az IDC 2016 harmadik negyedévének elemzése szerint viszont úgy tűnik, hogy a két gyártó bár nem panaszkodhat, de lassan csúsznak lefelé. A két gyártó együtt 32,5 százalékot hasít ki a piacból, számszerint a Samsung 20 százalékot, míg az Apple 12,5 százalékot. Az elmúlt öt év adatait áttekintve látszik, hogy 2011 első negyedéve óta ez a legalacsonyabb szám, akkor 29,6 százalék volt a két gyártó együttes részesedése. Bár az elmúlt fél évtized alatt is rengeteg dolog változott. Akkor például a Nokia még meghatározó gyártó volt, sőt, a legsikeresebb. A dobogó második fokára az Apple állt fel, harmadik helyre pedig a Blackberry-ket is gyártó Research in Motion került fel. A Samsung akkor még negyedik volt.

Napjainkra már végéhez ér az okostelefonok nagy bummja. Az iPhone eladásai elkezdtek stagnálni, és a Samsung is befürdött legújabb zászlóshajójával, a Note7-tel, amit nem csak világszerte visszahívott, de még a gyártást is leállította a cég.

Emellett az olyan kínai gyártók, mint a Huawei, az Oppo vagy a Vivo hatalmas népszerűségnek örvendenek hazájukban, és máshol is terjednek, köszönhetően a megfizethető, de korrekt készülékeiknek. Ugyan arra nincs sok esély, hogy az USA-ban a kínaik nyomnák le az Apple-t, a piaci részesedésnél látható szakadék elkezdett zsugorodni. A Gartner adatai szerint a top tíz globális okostelefongyártó közül már hat kínai márka: az élbolyban ott van a Huawei, a Lenovo, a Xiaomi, a ZTE, a TCL, és immár az Oppo is. Bár többségbe kerültek a kínai telefonok a toplistán, azért érdemes megjegyezni, hogy amennyi készüléket ezen gyártók egy év alatt eladtak, nagyjából annyi iPhone kelt el egyetlen negyedévben. Csak 2015 utolsó negyedévében 74,8 millió mobilt adott el az Apple.