Külföld

Veszélyes őrület terjed a fiatalok között

2018.01.19 - 17:30

Újabb veszélyes őrület kezdett terjedni az interneten: a mosókapszula-kihívásra vállalkozók a ruhák tisztítására készített szereket veszik a szájukba, majd lefotózzák, ahogy habzásnak indul. A kapszulákat a gyermekek összetéveszthetik a cukorkával is, ami már több életet követelt.

Alig, hogy alábbhagyott a fahéj-kihívás néven elhíresült internetes őrület, máris újabb módon veszélyeztetik az egészségüket a fiatalok. Az új bolondság a mosókapszula-kihívás: az erre vállalkozók fotókat vagy videót készítenek magukról, miközben a nyelvükre helyezik a vegyszerekkel teli kapszulát, amely a szájban lévő nedvességgel kölcsönhatásba kerülve habzásnak indul. Mondanunk sem kell, hogy a mosókapszulát nem emberi fogyasztásra alakították ki, a benne lévő vegyszerek súlyosan károsítják az egészséget és akár halált is okozhatnak.

Cukorkának nézhetik a gyermekek

A Time cikke szerint az amerikai hatóságokhoz az utóbbi években is érkeztek jelentések a kapszulát nem rendeltetésszerűen használók megbetegedéseiről, a szájba vételes őrület csak néhány hete kapott szárnyra. Csak januárban eddig 39 tinédzserről derült ki, hogy így használta ezeket a szereket, bár nem biztos, hogy mindegyikük a kihívás miatt. A szülők és a fogyasztóvédelmi csoportok már évek óta aggodalmukat fejezik ki amiatt, hogy ezek a kapszulák egy cukorka látszatát keltik, így főleg a kisebb gyermekek számára lehetnek veszélyesek.

Becslések szerint 2017-ben körülbelül 12300 esetben okoztak gondot ezek a kapszulák, ebből 10500 esetben ötévesnél kisebb gyermekeknél. Ugyanígy az idősebb, Alzheimer-kórban vagy demenciában szenvedő emberek is édességnek nézhetik ezeket, a 60 évnél idősebbek körében tavalyról 167 ilyen balesetet tartanak nyilván.