Vidék

Veszélyben a szakiskolai osztályok!

2013.07.23 - 08:31

Baranyai Tibor, a Traian Vuia Szakközépiskola igazgatója szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében arra hívja fel a nyolcadikot végzett diákok szüleinek figyelmét, hogy ha a gyerekek kimaradnak a rendszerből, kétéves szakiskolát sem végezhetnek később.

 

„A napokban tette közzé a következő iskolai év középiskolai felvételi eredményét az oktatásügyi minisztérium. A felvételi az eddig megszokott szabály szerint történt. A törvény értelmében, minden nyolcadikos tanulónak helyet biztosítanak egy középiskola kilencedik osztályában. Országosan ez 180 326 diákot jelent az idei tanévben. A középiskolák megtervezik indítandó osztályaikat, amit a tanfelügyelőség — itt-ott módosítva — a minisztérium elé terjeszt, ennek alapján, országos összesítést követően, kialakul a beiskolázási szám, amelyet kormányhatározat szentesít. A diáklétszámból megtervezett osztályok alapján számítjuk ki február-márciusban a tanárok következő évi óraszámait, indulnak el a pedagógusok elhelyezését biztosító órakiegészítések, áthelyezések, versenyvizsgák. De mindez csak a tervre alapoz, mert a diákok kihelyezése csak menet közben történik, júliustól szeptemberig.

Az általános iskolák feltöltik nyolcadik osztályos tanulóik adatait egy számítógépes alkalmazásba, amely a diákok országos leosztását végzi el a tanuló felvételi átlaga és az általa (illetve a szülő által) megnevezett középiskolák sorrendje alapján. Így derül ki, hogy a diáknak melyik iskolába „sikerült” bejutnia. A középiskolák megkapják a „bejutott” tanulók névsorát, majd a diákoknak határos időn belül el kell hozniuk papírjaikat, és be kell iratkozniuk. Aki ebben a periódusban nem jelentkezik be, helyét elveszíti, de pályázhat más el nem foglalt helyekre a leosztás második szakaszában. Azok, akik valamilyen okból nem iratkoztak be a rendszerbe, kimaradnak ebből a két szakaszból. Számukra csak a szeptemberi beiratkozás lehetősége marad, ami már nem számítógépes. Így működött a rendszer nagyobb fennakadás nélkül.

Az idén váratlan dolog történt!

Az idei nyolcadikos tanulók jelentős hányada viszont nem iratkozott be a leosztást végző informatikai rendszerbe, így kimaradt a leosztásból. Országosan 37 317 diákról van szó, ami az összes nyolcadikosok több mint 20%-a. Szatmár megyében ez az arány még nagyobb, 25 százalékos a kimaradás, ami közel 780 be nem iratkozott tanulót jelent, több mint 26 osztályt. Ezek a tanulók csak szeptemberben tudnak iskolákba iratkozni, természetesen, ha ez egyáltalán szándékukban áll. A kialakult helyzetet elemezve két lehetőség adódik a magyarázatra. Az egyik szerint a távol maradó diákok nagy többsége nem fejezte be a nyolcadik osztályt, mert pótvizsgás, vagy hiányzások miatt nem tudták minden tantárgyból lezárni őket a tanárok. Ez az iskolarendszeren belül mérhető hányad. A másik lehetséges ok, hogy a nyolcadik osztályt végzett diákot családja nem tudja tovább iskolába járatni, mert már nem tudja irányítani gyerekét, vagy a család anyagi helyzete nem teszi azt lehetővé. Minden jel arra utal, hogy az idei magas távolmaradási számot a családok anyagi helyzete motiválja, hiszen éppen azok a szakközépiskolák maradtak osztályok nélkül, amelyek diákjaikat vidéki településekről, azaz nem Szatmárnémetiből iskolázzák be. Mint ismeretes, az idei iskolai évben a tanügyminisztérium nem akarta vagy nem tudta kifizetni az ingázó diákok útiköltségét — ez biztosan meghatározó indoka a falusiak távolmaradásának.

Mekkora a baj?

Országosan is hasonlóan rossz a helyzet, mint megyénkben. A megyeközpont viszonylatában a hét szakközépiskolából kettőben szinte teljesen feltöltődtek az osztályok, kettőben alacsony létszámmal ugyan, de indítható az osztályok nagy része, míg három szakközépiskolában mindössze egy, vagy valamivel több mint egy osztályra való diák iratkozott be. A mostani helyzet kialakulásában nem az intézmények vezetőségének vagy tanári közösségének a munkája játszott közre. A szülők döntése ez, amelyből kiderül, hogy a közgazdaság, kereskedelem, turizmus, élelmiszeripar, vendéglátás, tehát a szolgáltató ipar áll az érdeklődés középpontjában, és ha tehetik, akkor elkerülik azokat a szakmákat, amelyek fizikai igénybevételt (mint például az építőipar), vagy helyhez kötöttséget (esztergályos, mechanikus, stb.) követelnek meg munkába állás után.

Természetesen nem csak az a baj, hogy nagyszámú gyerek nem fogja időben elvégezni a kötelező tíz osztályt. Ez a mértékű távolmaradás elkerülhetetlenül a szakképzési kínálat csökkenéséhez vezet, elsősorban a magyar nyelvű oktatásban, hiszen nem indulhatnak létszám alatti osztályok. Az osztályok csökkenése elnépteleníti az egyes szakközépiskolákat, ezeket pedig rövid időn belül összevonhatják, ezért tanárok, mérnökök és oktatómesterek maradnak katedra nélkül. Nehéz ősz következik számunkra!”