Kereskényi Gábor, az RMDSZ Szatmár megyei parlamenti képviselője a romániai közigazgatási intézmények tulajdonában lévő ingatlanok sorsa miatt aggódik. Önkényes döntésekre kerülhet sor.
A polgármesteri hivatalok által köztulajdonként vagy a hivatal magántulajdonaként kezelt javak könnyedén kisajátíthatók lesznek a mindenkori többség által, áll Kereskényi Gábor legutóbbi parlamenti felszólalásában. A képviselő szerint azzal, hogy a közigazgatási törvény eredeti szövegét, mely szerint a hivatali vagyonnal kapcsolatos döntéshez kétharmados többség kell, megváltoztatták, és az érvényes szavazáshoz elégségessé tették az egyszerű többséget, ami gyakorlatilag a szabad rablást legalizálja.
Az új szabályozás, fejti ki nyilatkozatában Kereskényi, ami a képviselőház hallgatólagos beleegyezésével került át a szenátushoz, nem a közösség, hanem a mindenkori hatalom érdekeit szolgálja. Ez sajnos az USL-többségű tanács vezette Szatmárnémeti esetében is érvényes.
Kereskényi attól tart, hogy a kilencvenes évekre jellemző közvagyon-kifosztás újra intézményes formát ölt a közigazgatási törvény megváltoztatásával, és olyanok dönthetnek a köz nevében a köztulajdonról, akik tiszavirág-életet élnek a politikában, és talán csak véletlenül, vagy a szerencsének köszönhetően jutottak döntéshozói pozícióba. A köztulajdon sorsát szabályozó törvény eddig sem volt a legjobb, tette hozzá a szatmári képviselő, de az elfogadás előtt álló törvénymódosítással egyenesen csapnivalóvá válik.
Princz Csaba