Farsangi szokások egész tárházát elevenítették fel, fánkevő versennyel és táncházzal bővítve a mulatozás sorát Avasújvárosban — s hogy télűzésük milyen eredményesre sikeredett, azt a napról napra enyhülő időjárással mindenki a saját bőrén tapasztalhatja.

Nagy volt a nyüzsgés az avasújvárosi iskola épülete előtt szombaton délután, népviseletbe öltözött gyerkőcök és kamaszok csapataiba vegyültek a Máramarosszigetről és Vámfaluból érkezett vendég gyermekek, és előbbiek fellépés előtti izgalommal, utóbbiak kíváncsi érdeklődéssel igyekeztek a tornaterembe. Az éjfélig tartó rendezvénysor nyitányaként Sziszik Piroska tanítónéni harmadik osztályosai hagyományos téltemetési jelenettel alapozták meg a vidám hangulatot, majd a kiszebáb Tádét vállra kapva a népes sokadalom a falumúzeum udvarára vonult át, hogy ott elégesse. Előtte azonban a gyermekek gyűrűjében heverő Tádéra „ráhajítottak” — pontosabban egyenként kiabáltak — minden rosszat, bajt, betegséget és fáradtságot, amit a tél reánk hagyott, hogy a bábuval együtt azok is megsemmisüljenek, s míg a lángok emésztették, zörgőkkel, kereplőkkel nyomatékosítva, kórusban kiabálták: vesszen, vesszen a tél, jöjjön a tavasz! Tél-Tádénak azonban nem volt sietős, komótosan égett, s a farsangolók az avasújvárosi Bújj, bújj, zöld ágat énekelve járták körbe-karikába az udvart, míg az utolsó szalmaszál is ellobbant.

Ezzel azonban még nem ért véget a szabadtéri program, hiszen kezdődött a mindenki által már nagyon várt szalagosfánkevő verseny, télűző mesterkedésük eredményeként kellemes napsütésben — a nőszövetség tagjai és a falu ifjai szorgalmaskodása nyomán 12 kiló liszt alakult át több mint 1000 aranyló-illatozó fánkká. A közel húsz versenyzőnek természetesen nem ezzel az ipari mennyiséggel kellett megbirkóznia, „csak” fejenként kettővel, amelyeket azonban nehezítésként szilvalekvárral töltöttek meg, s a versenyszabály értelmében hátra tett kézzel kellett minél gyorsabban eltüntetni azokat a tányérról. A fair play szellemében a gyerkőcök két korcsoportban álltak a versenyasztal mellé, és társaik zengő-hangos biztatása közepette harapták-nyelték a finomságot, a leggyorsabbnak pedig Pajzos Patrik, Krupa Fruzsina, Simon Jessica, valamint Balla Máté, Angi Arnold és Hajdú Anna bizonyult. A rendezvény a tornateremben folytatódott — ahová közben megérkezett a nagyváradi Soroglya, külön meglepetésként cimbalommal, nagybőgővel — egy kis falatozással, hiszen a friss levegőn töltött idő mindenkinek meghozta az étvágyát, s amíg a farsangolók a kemencében sült házi kenyérre alapozott szendvicseket majszolták, Krupa Anna „bemutatta” a Máramarosszigetről és Vámfaluból érkezett vendégeket — a Csoóri Sándor Alap és a Petőfi-program összekapcsolásával megvalósuló farsangolás ugyanis az iskolaközi partnerkapcsolat első találkozója is volt. Mint elhangzott, bár Avasújváros és Vámfalu között alig tíz kilométernyi a távolság: „közelben vagyunk, de sokszor nagyon távolinak tűnünk egymás számára. Azt szeretnénk, hogy az újvárosi és a vámfalui gyermekek jobban megismerjék egymást, amire a közös szórakozás a legjobb alkalom, ugyanakkor az újvárosi hagyományőrző egyesület célja ezen tematikus programokkal, hogy a környék magyarlakta területein a gyermekek körében népszerűsítse a néptánc és a népzene szeretetét. Az 'alapozás' pedig meg is történt, ugyanis januártól Vámfaluban Kispál Nándor vezetésével elkezdődött a néptáncoktatás, hatalmas sikerrel.”

A rövid szusszanást követően előbb a legkisebbek medvetáncoltatásával folytatódott a rendezvény, majd a szatmári mulatós népdalokkal énekeltettek meg mindenkit, soroglyás zenei aláfestéssel, amit az Aranyos Fodorkák ifjúsági néptánccsoport bemutatója követett. S bár néptáncoktatás terén alapszabály, hogy előbb mindenki a saját vidéke, tájegysége táncait kell megismerje, majd a szomszédos tájegységekét (azaz szatmári, szilágysági, kalotaszegi, mezőségi, nyárádmenti stb.), néha jó dolog belekóstolni a sokkal távolabbi vidékek lépéseibe is — mint ahogy tették az Aranyos Fodorkák is, akik a Petőfi-program ösztöndíjas Szűcs Orsolya irányításával a dél-dunántúli, a sárközi kanásztáncos és a tolnai üveges táncos összeállítással ejtették ámulatba a nézőket (olyannyira, hogy közkívánatra az est folyamán később még egyszer bemutatták az összeállítást), majd a népi gyermekjátékok mindenkit táncba vittek. A táncház a magyarbődi táncok lépéseinek elsajátításával folytatódott, Soroglyáék húzták a talpalávalót fáradhatatlanul, a mulatság késő esti részének külön érdekessége pedig a vidékünkön kevésbé ismert, gyakorolt farsangi szokás, a bőgőtemetés volt.

Szabó Kinga Mária