Belföld

Verseny az életért – sportlegendákkal buzdít oltásra a sportminisztérium

Fotó: facebook.com/EduardCarolNovak
2021.11.01 - 14:38
Az Ifjúsági és Sportminisztérium, élén Novák Eduárd miniszterrel, paralimpiai bajnokkal elindítja a Verseny az életért című kampányt, amelynek célja romániai sportlegendák segítségével oltásra buzdítani a lakosságot. A kampány a sportolók személyes vallomásán, élményén és üzenetein alapszik.

„Ma Romániában minden harmadik percben meghal egy ember koronavírusban. Az utóbbi hetekben minden negatív rekordot megdöntött az ország, az elhalálozások oka, hogy a lakosság csupán 30 százaléka értette meg, hogy egyedül az oltás tudja megvédeni a járványtól. Ezek az adatok aggasztóak, és bár már csak magunkkal versenyzünk, folyamatosan megdöntjük saját rekordjainkat. Mi azonban most egy másik versenyre neveztünk be! Egy, az életért folytatott versenybe! Közel vagyunk a katasztrófához, nem maradhatunk közömbösek. Senki sincs biztonságban, a veszély túl nagy, ezért sürgős lépésekre van szükségünk. Bármelyik pillanatban megbetegedhetnek szeretteink, és a vírus örökre elveheti őket tőlünk. Úgy gondolom, nincs nagyobb kockázat a halálnál. Nincs kézzelfoghatóbb megoldás, mint a vakcina! Az oltás választóvíz élet és halál között. Ezt el kell fogadnunk és minél több emberrel meg kell értetnünk!” — nyilatkozta Novák Eduárd.

A kampány célja Románia történetének legnagyobb sportolói által oltásra buzdítani a lakosságot. Hiszünk abban, hogy a bajnokok által elérünk egy olyan közösséget, akik jelenleg bizonytalanok.

„Megtiszteltetés számomra, hogy ebben az életért folytatott versenybe Románia legértékesebb sportolóival együtt neveztünk be, akik a bátorság és a felelősség igazi példaképei. Ez az egyik legfontosabb verseny, amelyben valaha is részt vettünk, és azzal a szándékkal tesszük, hogy bátorságot és bizalmat adjunk embertársainknak, hogy minél több életet megmentsünk, és hogy visszaszerezzük szabadságunkat, amelytől ez az aljas vírus megfosztott” — mondta el a sportminiszter, paralimpiai bajnok.

A kampányhoz eddig olyan sportolók csatlakoztak, mint Szőcs Bernadette, Tófalvi Éva, Gabriela Szabo, Doina Melinte, Ana Maria Brânză, Victor Hănescu, Marian Drăgulescu, de kisfilm készül majd Bölöni Lászlóval, Elisabeta Lipăval és még számos sportlegendával.

Közlemény

 

 

Ajánljuk még a témában:

Egészség

COVID-oltás: nem befolyásolja a termékenységet

Újabb kutatás és ajánlás erősíti meg a gyermekvállalás előtt állók beoltásának fontosságát. A COVID-19 elleni védőoltás nem befolyásolja a termékenységet, ellenben a koronavírus-fertőzés a férfiak esetében a termékenység rövid távú csökkenésével járhat.
Belföld

Visszavonul az aktív versenyzéstől Novák Eduárd sportminiszter

Visszavonul az aktív versenyzéstől a sportminiszter. Az idei tokiói paralimpiai játékokon a kerékpáros üldözőversenyben ezüstérmet szerzett Novák Eduárd Facebook-oldalán jelentette be a hírt, hangsúlyozva, még nem tudja, hogy döntése végleges-e, vagy csak átmeneti.
Külföld

Emelték a brit járványkészültségi szintet az omikron változat miatt

Egy szinttel magasabbra, az eddigi középső - hármas - fokozatról négyesre emelte a koronavírus-járvány intenzitását jelző készültséget vasárnap a brit kormány, elsősorban a nemrégiben azonosított omikron vírusváltozat terjedése miatt.