Nagykároly

Versengtek a kis Mikulások

2015.12.04 - 12:00

Első alkalommal szervezték meg azt az ügyességi és gyorsasági versenyt a nagykárolyi 2-es Számú Általános Iskolában, melyen a tanintézmény magyar alsó tagozatos kisdiákjai vettek részt.

A délelőtt első részében az óvodások és előkészítősök, majd később az I–II–III–IV. osztályosok mérték össze ügyességüket. A verseny kiötlője és főszervezője Ghimán Renáta tornatanár volt, s szerencsére elképzelésének kivitelezésében megfelelő partnerre talált az alsós gyermekek tanítónőiben Tóth Enikő óvónő, valamint Fógel Anna, Hám Ildikó, Köllő Angéla, Gindele Gizella, Zurik Mónika tanítónők kisdiákjai nagyon élvezték a kihívást, mind a verseny szereplőiként, mind pedig nézőkként nagyon kitettek magukért. A résztvevők mindegyike a Mikulás képével díszített matricát és szép részvételi oklevelet vehetett át teljesítményéért.