Több vércsoportból is krízis van a Szatmár Megyei Vérközpontban. A januári hónapban 260-nal adtak kevesebben vért, mint tavaly januárban. A vérközpont hívja és várja a véradókat.
Szinten minden vércsoportból nagyon kevés van jelen pillanatban a Szatmár Megyei Vérközpontban, de elsősorban a B3 RH negatív, az A2 RH negatív és az AB4 RH negatív vércsoportból van igazi krízis, tudatta Dr. Doina Crișan, a vérközpont igazgatója.
Ebből a három vércsoportból nagyjából 2-3 zacskónyi van jelenleg raktáron, ami adott esetben talán egy emberi élet megmentéséhez is kevés lehet. A vérközpont vezetője szerint folyamatosan csappan a véradók száma, lankad a véradási kedv. Jól mutatja ezt az is, hogy tavaly januárban 1100-an kezdték az évet véradással, idén viszont már csak 840-en jöttek el. Ez 260 személlyel kevesebb, ami bizony számottevően meglátszik a központ vértartalékain is. Ezért a vérközpont ezúton is kéri és hívja a szatmáriakat, hogy menjenek el vértadni. Természetesen az önkéntes akciót egy orvosi kivizsgálással, egy fizetett szabadnappal, amelyet a munkáltatónak kötelessége meg is adni, valamint 7 darab ételjeggyel jutalmazza a vérközpont, rögtön a véradás napján.
A szatmári vérközpont havi szinten folytatja a véradást népszerűsítő kampányait, számos magán és állami intézményhez eljuttatják népszerűsítő plakátjaikat, ám ennek ellenére mégis kevés véradó van, vérre pedig folyamatosan szükség van, nem csak a megyében, hanem az egész országban.
„Azt a nagyon régi mondást, amely úgy szól, hogy „Akár egy csepp vér is megmenthet egy életet”, egyre kevesebben ismerik. Pedig jó volna ha mindenki kötelességének érezné a véradást, peidg ha mindenkiben tudatosulna ennek a nagy fáradtságot nem igénylő cselekedetnek a fontossága, még több életet lehetne megmenteni. Mert legyen szó rokonról, ismerősről vagy egy idegenről nem számít, akárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy vérre legyen szüksége, olyankor pedig minden csepp számít, mégpedig minél hamarabb.”– hangsúlyozta a központ vezetője.
Ki adhat vért?
Kérdésünkre, hogy kik azok, akik vért adhatnak, a Crișan doktortnő elmondta, hogy minden 18 évet betöltött egészséges felnőtt jelentkezhet véradónak, Szatmárnémetiben a Károlyi út 26 szám alatt található véradó központban, minden héten, hétfőtől péntekig, reggel 8 és fél 10 között. Véradáskor 450 milliliter vért vesznek le minden donortól.
A véradáshoz szükség van érvényes személyigazolványra, hajtási jogosítványra vagy útlevélre (de nem mindre, ezek közül bármelyik, önmagában elegendő). A véradónak nem kötelező a városban, vagy a megyében laknia, viszont román állampolgárnak kell lennie. Fontos, hogy aki szeretne vért adni ne szenvedjen valamilyen fertőző betegségben, úgymint szifilisz, TBC, a hepatitisz bármelyik változata, illetve Hív pozitív (AIDS), stb.
Mindennek fényében nem csak fontos, de hasznos is a véradás, amelyre a lakosság minden egészséges, felnőtt tagját buzdítja a városi vérközpont.
Bajnai Botond