Magazin

Véresre verték a híres énekesnőt

2013.06.19 - 16:02

A családon belüli erőszakról gerjesztett közvitát Romániában egy sikeres popénekesnő, Alexandra Stan esete, akit véresre vert, feldagadt arccal, véraláfutásos szemekkel szállított kórházba az elmúlt hétvégén egy elhagyott országútról a konstancai rendőrség járőre.

 

A nemzetközi karriert befutott énekesnő - akinek a "Mr. Saxobeat" című 2010-es száma több mint húsz országban került a toplisták élvonalába - azt állította, hogy menedzsere verte meg, amiért pénzt kért tőle az utóbbi fél év fellépéseiért.

A szerdai lapok szerint az áldozat hivatalos feljelentést is tesz az ügyészségen zsarolásért és testi sértésért élettársa és menedzsere, Marcel Prodan ellen.

Alexandra Stan kivételnek számít az élettársuk, vagy férjük által bántalmazott nők között, hiszen a felmérések szerint a romániai áldozatok kevesebb mint egy harmada mer feljelentést tenni. Egy 2011-es közvélemény-kutatás szerint a románok fele természetesnek véli a családon belüli erőszakot. 2004 és 2009 között 60 ezer eset került a hivatalos nyilvántartásokba, ezek közül 770 halállal végződött. Egy európai civil szervezet felmérése szerint azonban 800 ezer romániai nő mondta azt, hogy otthon bántalmazták, de félt, vagy szégyellt feljelentést tenni.

A megvert énekesnőről készült sokkoló felvételek bejárták a román bulvársajtót, az eset ugyanakkor a közéleti szereplőket is szolidaritási nyilatkozatokra és politikai állásfoglalásra sarkallta. Remus Cernea zöldpárti parlamenti képviselő a családon belüli erőszak büntetésének szigorítását követelte, Mircea Toma, az ActiveWatch médiafigyelő ügynökség elnöke pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a román média csak a nézettséget növelő botrányként viszonyult a történethez, anélkül, hogy ítélte volna az erőszakot.

Romániában 2012. március nyolcadikán hirdették ki a családon belüli erőszak megelőzését és megfékezését célzó törvénymódosítást, amelynek alapján az áldozat, illetve a rendőrség is "távolságtartási rendeletet" kérhet a bíróságtól. Ezzel az agresszív társ eltávolítható a közös otthonból. Az tiltást a bántalmazott munkahelyére, a gyermek iskolájára, a családtagok otthonának környékére is kiterjeszthetik.

Korábban az áldozat feljelentésére volt szükség a büntetőeljárás indításához, most már hivatalból is indulhat eljárás. A büntetőtörvénykönyv felmenti az erőszak elkövetőjét a büntetőjogi felelősség alól, ha a felek utólag "kibékültek". A romániai büntetőjog szerint egy és öt év közötti börtönbüntetést kaphat az, aki bántalmazza családtagjait.