A huszonnegyedik Véndiáktalálkozó alkalmából felidézzük a Véndiákszövetség megalakulásának történetét, valamint Ligeti László Zoltán magyartanárnak, a Véndiáktalálkozó megálmodójának elképzeléseit, amelyek részben megvalósultak, részben nem.

„Szeretettel köszöntök mindenkit, aki erre a rendkívüli találkozóra eljött. Ilyen alkalom még nem adódott ebben a majdnem fél évezredes iskolában. Talán a sors kényszerített bennünket arra, hogy végzetes szétszórattatásunk előtt, a még megmaradtak, a még egymást keresők, szövetségre lépjünk, és egymást gyakrabban számba vegyük!” — ezekkel a szavakkal nyitotta meg a Véndiákszövetség alakuló ülését Ligeti László Zoltán 1990. január 23-án. Az a Ligeti László Zoltán, aki már túl volt a hetvenen, de kora nem akadályozta meg abban, hogy töretlen lendülettel és lelkesedéssel lásson hozzá az elmúlt évtizedekben következetes rendszerességgel tönkretett, kiirtott intézmények, hagyományok az újraélesztéséhez. Pontos elképzelései voltak a szervezéssel, műsorral, alapszabályzattal stb. kapcsolatban. A tanár úr, Laci bácsi halála után jogosan vetődött fel a kérdés: hogyan tovább? Mindenki számára egyértelmű volt, hogy azt a tevékenységet, amelyre igény van, folytatni kell. Ez csak úgy lehetséges, ha sikerül találni önzetlen, lelkes embereket, akik hajlandóak tenni azért a közösségért, amelyhez tartoznak.

Ligeti L. Zoltán álmai

Amit Ligeti László Zoltán tanár úr elképzelt, az 1992-ben kezdett el megvalósulni. Akkor csak egy magyar líceum volt Szatmár megyében, és az volt a cél, hogy a Kölcsey Ferenc Véndiákszövetségbe tömörüljenek azok a magyar „véndiákok”, akik a megye középiskoláiban végeztek. Ebben a formában Laci bácsi álma megvalósult, hiszen évente nagyon sok osztálytalálkozót szerveznek, amelyekre a világ minden tájáról jönnek haza véndiákok. Az 1989-es változások előtt hányatott sorsuk volt a magyar középiskolásoknak. Folyamatosan cserélték az épületeket, volt olyan osztály, amelyik négy év alatt három ingatlanban tanult, de olyan osztályok is voltak, amelyek ugyanabban az épületben tanultak, de az iskolának közben háromszor változott meg a neve. Nehéz helyzetben voltak a tanárok is. Volt olyan tanár, aki két-három iskolában is tanított, és szünetben rohant egyik épületből a másikba. Ezért volt jó elképzelés az, hogy ezek a hányatott sorsú diákok és tanárok évente egyszer találkozzanak, felidézzék kellemes és kevésbé kellemes emlékeiket, és ha van rá igény, jó tanácsokkal lássák el az ,,újakat”.

A Véndiákszövetség mindenkié

Téves felfogás az, hogy a Véndiákszövetség csak a kölcseyseket tömöríti. A Kölcsey Körnek hosszú évtizedekre visszanyúló múltja van, már megalakulásakor is ide tömörültek a Római Katolikus Királyi Gimnázium, az egykori Református Gimnázium, valamint a fiú és a lány tanítóképzősök és más magyar nyelvű középiskolák tanulói. A Véndiákszövetség egy nagyon régi hagyományt folytat.

A Kölcsey Körben indulásakor körülbelül háromszáz szervező tevékenykedett. Erre a hagyományra akart építeni, ezt szerette volna folytatni az 1990-ben újraalakult Kölcsey Kör. Újraalakulásakor sok volt a szervező, sajnos ezek közül sokan meghaltak, sokan különböző okok miatt elmaradtak. Nem mindenki tud időt szakítani és részt venni a tevékenységekben.

Magyar ünnep

A Véndiáktalálkozó a szatmári magyarság egyik legnagyobb ünnepe. A Partiumi Magyar Napokon kívül nincs ennél nagyobb magyar rendezvény, igen sokan gyűlnek össze az eseményre, sokan a világ másik végéről érkeznek ilyenkor ismét haza. Az, hogy ki, miért ment el Szatmárnémetiből, az vitatható, de nem a mi dolgunk, hogy megítéljük őket. Az viszont tagadhatatlan, hogy nagyon vágynak vissza, hogy találkozzanak egykori osztály- és iskolatársaikkal. Az iskolában, az osztályban négy év alatt kialakultak nagyobb közösségek és kisebb csoportok. Ezeknek megvan a történetük, amelyeket fel lehet idézni, lehet vitatni és kommentálni. Az évek, évtizedek távlatából azonban minden másként látszik. Mindenki megváltozott. A Véndiáktalálkozókon nem csak az emlékek kerülnek elő, hanem azok a dolgok is felmerülnek, melyek megváltoztak vagy amelyek fennmaradtak. Ma újra lehetőség nyílik a találkozásra, tőlünk függ, hogyan élünk ezzel a lehetőséggel.