Szatmárnémeti

Véndiák-találkozó: július 11–12-én

2014.06.12 - 10:11

A Szatmárnémeti Véndiákszövetség idén is megszervezi a Véndiák-találkozót, mely a XXIII. lesz a sorban. A hagyományoknak megfelelően július második hétvégéjén, azaz 11-én és 12-én kerül rá sor a megszokott helyszínen, a Szatmárnémeti Református Gimnázium udvarán. A kétnapos rendezvény során lesz kiállítás, könyvbemutató, író-olvasó találkozó és természetesen tánc, amelyhez a Varga testvérek biztosítják a „talpalávalót”. Mint minden alkalommal, idén is több osztálytalálkozóra kerül majd sor, amelyek résztvevői a szombat délelőtti ünnepélyes megnyitó után felvonulnak majd az iskola udvarán. Az osztályfőnöki órák megtartása céljából, teremfoglalás ügyében Papp Piroska tanárnővel kell felvenni a kapcsolatot a következő elérhetőségek egyikén: telefon: 0721492821, e-mail: [email protected] vagy személyesen a Református Gimnáziumban. A részletes műsorról, a helyfoglalás módjáról a későbbiekben tájékoztatnak a szervezők.

[ohballada-1]