Vidék

Vendégjárás Ombodon

2012.10.20 - 08:43

Partneri megállapodást kötött az ombodi iskola a Seregélyesi Oktatási Központtal, pénteken pedig lázári diákokkal tartottak közös foglalkozást.

 

Az ombodi Soltész János Általános Iskola lett a partnere a Seregélyesi Oktatási Központnak egy határon átívelő projektben, amelynek első találkozóját a héten rendezték a Szatmár megyei településen.

Hájer Ottó, az ombodi tanintézmény igazgatója lapunknak elmondta, a partnerekkel megbeszélték az Eleink nyomában, Erdélyben elnevezésű projekt részleteit, majd aláírták az együttműködési megállapodást. A találkozón jelen volt Pálfalva község polgármestere, Nagy József is, aki támogatásáról biztosította az intézményvezetőket.

„A megbeszélés jó hangulatban zajlott, iskolánk pedagógusai hazai ételekkel várták a vendégeket — számolt be Hájer Ottó. — Személyes kapcsolatok alakultak ki a két intézmény tanárai között, és remélhetőleg tartalommal is sikerül megtölteni a nagyszerű kezdeményezést” — tette hozzá az igazgató.

Az oktatási projekt következő lépéseként 2013. május 16. és 19. között a magyarországi oktatási központ hetedik osztályos tanulói, illetve három pedagógus meglátogatja az ombodi iskolát, majd közös erdélyi túrán vesznek részt. Többek között Érsemlyénre, Sződemeterre, Érmindszentre, Nagybányára, Koltóra, Kolozsvárra látogatnak el, de a Gutin-hegységben a Bódi-tavat is megnézik.

Nyáron az ombodi iskola pedagógusai ellátogatnak a Seregélyesi Oktatasi Központ erdei iskolájába egy módszertani megbeszélésre, s a következő tanévben a szatmári tanintézmény egy diákcsoportja is elutazik a magyarországi településre, hogy megismerkedjenek a seregélyesi tanulókkal.

Pénteken a lázári Petőfi Sándor Általános Iskola diákjainak egy csoportja látogatott Ombodra, a két tanintézmény tanulói közös vetélkedőn (szőlőevés, szőlőtorony-készítés, szőlőszemdobás) és szabadtéri programon vettek részt. Együtt meglátogatták a helyi református templomot, ahol Jobb Domokos lelkész a templom történetéről beszélt.