Január 28-án, szombaton Börvelybe látogat a mátészalkai Gondolat Kamaraszínház Aldo Nicolaj olasz szerző két egyfelvonásos darabjával.
A mátészalkai Gondolat Kamaraszínház, ahogyan neve is sugallja, előadásaival gondolkodtatni és megnevettetni szeretné a nagyérdeműt, ezért nem is választhatott volna jobb szerzőt. Nagyon megszerették a művészek az író furcsa, már-már groteszk világát, hiszen egy Nicolaj-darabbal debütáltak másfél évvel ezelőtt, s most ismét tőle választottak két egyfelvonásost.
Az „Éljen az ifjú pár!”-ban a Nő és a Férfi a nászéjszakáján nem az igaz szerelemről, az egymás iránti megbecsülésről, házastársi hűségfogadalomról esik szó. A felbontott pezsgő buborékjai egy furcsa világot láttatnak, ahol nem nagybetűs sem a nő, sem a férfi…
„Az alkotmány szerint minden állampolgárnak joga van azt csinálnia, amit akar. Nem létezik olyan törvény, amelyik tiltaná az öngyilkosságot.”
A kilátó című egyfelvonásos a szerelemnek hitt szerelem és a társas magány „villámtréfája”. Az előadás drámával és tragikus helyzetekkel mutatja be két, egymásnak idegen ember életét… Vagy csak az egyikét? Szereplők: Kiss Csilla és Erdős László, rendezte: Erdős László. Az előadás este hét órakor kezdődik a börvelyi Petőfi Sándor kultúrotthonban, a belépés ingyenes.