A világ szentjei közül az egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő és legjobban kedvelt példakép a több mint nyolc évszázaddal ezelőtt Sárospatakon született Árpád-házi Szent Erzsébet, akit sok nemzet tisztel sajátjaként. Emléknapja ünnep, és figyelemfelhívás is egyben a körülöttünk élő, egyre nagyobb számú szükséget szenvedőkre.
Ha magunkat nem fogadjuk el, egymást sem tudjuk
Hasonló gondolatokat fogalmazott meg az Egyházmegyei Plébániai Szeretetszolgálatokért felelős Jakab Norbert, a nagybányai Krisztus Király plébánia plébánosa is, emlékeztetve: a szolgáló szeretet az Isten felé és a felebarát felé forduló szeretet — s ha így nézzük, az értünk szolgáló szeretet is. „Sok iskolai botránnyal, erőszakos tettel kezdődött ez a tanév. Miért van ennyi feszültség a gyermekek, fiatalok között? Nem-e azért, mert az ember eltávolodik önmagától? Ahol az ember tisztában van önmagával, ott nincs gond — ahol nincs, ott káosz van. Talán ezért nem tudnak a szeretetre figyelni. ” – mondta.
Ha magunkat nem szeretjük, egymást sem tudjuk, ha magunkat nem fogadjuk el, egymást sem tudjuk. Igaz, mai világunkban nehéz elfogadni önmagunkat — mindenki ki akar tűnni valamivel, mert úgy érzi: csak akkor fogadják el. A Pál Utcai Fiúk együttes sorait idézve —„Egész életemben mindig másra vártam, Istent kerestem” — rávilágított: amikor igazán önmagunkra találunk, megtaláljuk Istent is, és tudunk az Isten felebarát felé forduló szeretetében élni. Isten ott van az együttérzésben, a megsegítésben, a szeretetben való szolgálatban.
Az a fontos, hogy tegyünk valamit a rászorulókért
A korábbi években hagyományos meleg étel osztása a koronavírus-járvány ideje alatt nem volt megvalósítható, hanem sajátos formában történt és ezt a gyakorlatot folytatták idén is: a szeretetszolgálat munkacsoportjához tartozó Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet munkatársai és a Máltai Szeretetszolgálat Szatmárnémeti Szervezetének munkatársai — mint a püspökség meghosszabbított karjai, postásai — juttattak el 110 tartós élelmiszercsomagot a nehéz helyzetben lévőknek, a püspökség irodáinak munkatársai pedig 80 adag meleg ételt készítettek örömmel és szeretettel a hajléktalanszálló lakóinak.
Az egyházmegye esperességeiben is közös ima, meleg és tartós élelmiszercsomag-osztás volt, Erdődön 50, Máramarosszigeten több mint 200, Nagykárolyban 100, Nagybányán 150 és Túrterebesen 50. „De nem a számok fontosak, hanem hogy tegyünk valamit a rászorulókért!” — hangsúlyozta Gáspár Annamária kórházpasztorációs referens, Kalkuttai Szent Terézt idézve: „hatalmunk van arra, hogy Istennel már most a paradicsomban legyünk, hogy boldogok legyünk vele akár ebben a pillanatban is, ha úgy szeretünk, ahogy Ő, ha úgy segítünk, ahogy Ő, ha úgy adunk, ahogy Ő, ha úgy szolgálunk, ahogy Ő.' Tegyünk így, segítsük rászoruló embertársainkat lehetőségeink szerint és azzal a nagylelkű szeretettel, amit mi is az Úrtól kaptunk. Emlékeztetőül áll előttünk a szeretetszolgálat nagy magyar szentjének, Árpád-házi Szent Erzsébet szobra. Ahányszor rátekintünk, jusson eszünkbe, hogy Jézusnak ma is szüksége van a kezünkre, lábunkra, érző szívünkre, a reményteli, bátorító szavainkra, hogy a segítségre szorulókat felemelje, megerősítse és szolgálja. Ha ezt Jézussal együtt napról-napra hűségesen valljuk, akkor mi is hallhatjuk szavait:' Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetet, nekem tettétek.' (Mt 25,40)”
Szent Erzsébet himnuszának közös eléneklése után a résztvevők elhelyezték rózsáikat a szobor talapzatán.
Szabó Kinga Mária