Vasárnap az Ács Alajos Stúdió közönségét szórakoztatták a szebeni Become Társulat humoristái.

Hogy Mihai Alexandru és Cătălin Grigoraş az emberi gyarlóságok kimeríthetetlen forrásából hány és mennyiféle komikus figurát és helyzetet tud felépíteni, azt már a fesztivál első napján láthattuk — volna, ha győzzük számolni. Mimi Brănescu Álmatlanok című darabja tág teret biztosított a színészek tehetségének és a nézők fantáziájának egyaránt, ellenállhatatlanul nevetésre ingerlő voltában is becsületes tükröt tartva emberi kapcsolatok problémáinak és azok torz megoldási kísérleteinek egyaránt. Az abszurd voltában is pergő ritmusú, ellenállhatatlanul magával ragadó cselekmény szintén segítette a sikert. Nem csoda, hogy a két kiváló komikus előadóestjére színültig telt a stúdió terme.

A közönség felfokozott várakozásának azonban a vasárnapi előadás csak részben felelt meg. A két színész tehetsége, humora ugyanaz volt, de alakításaikból hiányzott a pénteki jelenetek dinamikája, összefogottsága.

Melyik Románia?

Végül is nem tudtuk meg, mi lett Romániával. Azt sem, hogy melyikkel. Mert azt, hogy a diktátor „aranykorának” sokrétegű országa azonos lenne azzal, amelyben most próbálunk élni, kemény túlzás volna állítani. Akárcsak azt, hogy jelenlegi, eurokonformnak álcázott demokráciánk köpenye alól nem lóg ki egy-két lóláb. De az is hiányérzetet kelt a nézőben, ha a kicsúfolni kívánt társadalmi jelenségeket leszűkítjük az egyéni problémák szintjére. Azt pedig, hogy a szükségesnél jobban elnyújtott és kicifrázott (túljátszott?) vidám jelenetek után a makulátlan, hősi múlt illúzióját kínáló, romantikus filmbejátszásokkal ért véget az előadás, végleg nem tudtuk hová tenni.

Maradt a kérdés: ha valóban létezett valaha egy ilyen tökéletes Románia, mi történt vele? Hová lett? Jó volna megkeresni…

De vajon ez a humoristák dolga lenne?

Báthory Éva