Belföld

Végre lesz elég autópálya Romániában is?

2013.12.03 - 15:46

Románia 15 legnagyobb városát akarja a következő öt évben autópályával összekötni a bukaresti kormány, többszörösére növelve az ország jelenlegi 500 kilométernyi sztrádahálózatát.

 

Victor Ponta miniszterelnök kedden mutatta be az autópálya-stratégiát, amely azzal számol, hogy a 2014-2020-as európai költségvetési időszakban Románia 3 milliárd eurós támogatást hívhat le a közlekedési és 1,8 milliárd eurót a regionális fejlesztési alapokból autópálya-építésre. A kormány az üzemanyagra kivetett jövedéki adóból évi 750 millió eurót tervez sztrádaépítésre fordítani, egyes pályaszakaszok megépítéséhez pedig magánbefektetőket próbál megnyerni - részletezte a kormányfő.

A kormány célja, hogy megteremtse az autópálya-összekötetést a történelmi régiók között 2018-ig, amikor a Román Királyság és Erdély egyesülésének száz éves évfordulóját ünneplik.

Ponta rámutatott, hogy a 2007-2013-as időszakra elkülönített uniós költségvetési forrásokból finanszírozzák - és 2015-ig befejezik - a dél-erdélyi autópálya megépítését a magyar határtól Nagyszebenig. Brüsszel jóváhagyásával a 2007-2013 között fel nem használt uniós forrásokat fordíthatja Románia az észak- és dél-erdélyi autópálya között összeköttetést teremtő Torda-Szászsebes (Sebes) sztráda megépítésére, januárban pedig szintén a felhasználatlan uniós forrásra alapozva írják ki a versenytárgyalást az Aranyosgyéres (Campia Turzii)-Marosvásárhely autópálya-szakasz megépítésére - közölte a kormányfő.

A kormány Brassó és Ploiesti között akarja az első, a Kárpátokat átszelő autópályát megépíteni magánbefektetők bevonásával. A beruházás gyors megtérülését azzal is segítené a Ponta-kabinet, hogy elhalasztaná a hegyek között átvezető másik sztrádaszakasz, az európai úthálózat részét képező Nagyszeben-Pitesti pálya megépítését, így - a regionális fejlesztési alapokból megépítendő Nagyszeben-Brassó pályán - a tranzitforgalom egy részét Brassó felé terelné.

Ugyancsak Brassótól indulna - és Háromszéken keresztül Jászvásárig (Iasi) vezetne - a Moldvával összeköttetést teremtő első autópálya, amelyet regionális fejlesztési és részben kohéziós alapokból akarnak finanszírozni.

A bukaresti kormány költségvetési forrásokból tervezi 2015-ig befejezni az észak-erdélyi autópálya magyar határ és Berettyószéplak közötti félkész szakaszát, a Kolozsvár környékén elkészült pályaszakasszal pedig magánbefektetők bevonásával szeretné a bukaresti kormány megteremtetni az autópálya-összeköttetést.