Nagykároly

Végleges eredmény: nyert Kovács

2012.06.12 - 09:49

Fölényes győzelmet aratott Kovács Jenő a helyhatósági választásokon Nagykárolyban. A helyi tanácsban csak két párt, az RMDSZ és az USL képviselői lesznek jelen.

 

Csalódásként értékelhető megyei szinten az RMDSZ, és általában a magyar jelöltek szereplése a vasárnapi helyhatósági választásokon. Szatmárnémeti, Tasnád és a megyei tanács „elvesztése” mellett a kisebb településeken is sok helyütt nem jött össze a győzelem, gondoljunk a sváb falvakra, például Kálmándra és Csanálosra. Vannak ugyanakkor pozitív példák is, így Érendréd és persze Nagykároly.

A nagykárolyi választási bizottság amúgy rendkívül későn, csak hétfőn késő délelőtt tudott végleges eredményeket közölni, pedig a megelőző választásokon hajnalra már mindig készen voltak a jegyzőkönyvek. A késés oka elsősorban a szavazókörzetek viszonylag lassú munkája volt. Az előzetes becslések amúgy helyesnek bizonyultak, fölényesen győzött Kovács Jenő. A 10 308 érvényes szavazatból 5613-at „sepert be”, azaz 54,45 százalékot, a második Bucureștean Adrian (USL) lett 3650 szavazattal, azaz 35,4 százalékkal. A többi polgármesterjelölt mindegyike ötszáznál kevesebb szavazatot kapott.

Valamivel gyengébben szerepelt az RMDSZ a tanácsosi listák versenyében, a jelöltek 4943 voksot kaptak, míg az USL 3403 szavazatot gyűjtött be. A többi párt itt sem érte el a küszöböt, így Nagykároly új helyi tanácsa „kétszínű” lesz: 11 RMDSZ-es és 8 USL-s döntéshozó alkotja. Ez egyébként előrelépés az RMDSZ számára, eggyel növelte tanácsosainak számát a testületben. (Első körben 11-7 volt az arány, a visszaosztás során azonban az USL vitte el a fennmaradó helyet.)

Az RMDSZ-en kívüli magyar jelöltek nem szerepeltek jól vasárnap Nagykárolyban. Meglepetésre Papp Zsolt független tanácsosjelölt nem kapott elegendő szavazatot (382 voksot összesen), így nem folytathatja munkáját a döntéshozók között. Az Erdélyi Magyar Néppárt listájára mindössze 275-en pecsételtek, polgármesterjelöltjük, Konglovits Éva 220 voksot kapott. A Magyar Polgári Párt sosem volt erős Nagykárolyban, nem is indítottak teljes listát, a részlegesre 83-an szavaztak.

Kovács Jenő tehát elkezdheti az újabb négyéves munkát, őt egy, az RMDSZ szempontjából elvileg erősebb tanács támogatja, bár a „kétpártrendszer” okozhat nehézségeket. Ráadásul az elmúlt mandátumhoz képest „ellenségesebb” környezetben kell dolgoznia, hiszen megyeszinten „tarolt” az USL.

Fischer Botond