Nagykároly

Véget ért az érettségi

2018.06.28 - 18:15

Az utolsó, szaknak megfelelő választható tantárgyból megírt vizsgával csütörtökön befejeződött az idei érettségi.

Az utolsó próbára összesen 1855 Szatmár megyei diák iratkozott be, közülük 1756-an jelentek meg a vizsgaközpontokban. 31-en fizikából, 91-en kémiából, 533-an biológiából, 169-en informatikából, 821-en földrajzból, 11-en logikából, 31-en pszichológiából, 11-en közgazdaságtanból, 49-en filozófiából, illetve 9-en szociológiából érettségiztek.

A nagykárolyi és környező települések végzősei a Nagykárolyi Elméleti Líceumban működő vizsgaközpontban érettségiztek. A vizsgák után az iskola udvarán gyűltek össze a diákok, hogy megbeszéljék, ki mennyit tudott, melyik tételhez mennyit írt.

„Nekem volt olyan tárgy, amihez nehezebb tételsort vártam, s olyan is, amihez könnyebbet. Most következik egy kis szabadság, először is kialszom magam, mert az utóbbi napokban szinte alig aludtam. Majdnem minden reggel sírva indultam, mert hiába a sok tanulás, a fáradtságtól már úgy éreztem, nem tudok semmit. Kis lazítást követően a felvételire koncentrálok, s aztán következhet a vakáció”— mondta az egyik érettségiző.

A tanügyminisztérium július 4-én, szerdán teszi közzé honlapján az érettségi vizsga eredményeit, ugyanezen a napon nyújthatják be óvásaikat a diákok. Július 5–8. között újrajavítják ezeket a dolgozatokat, 9-én pedig végleges eredményt hirdetnek.