Belföld

Véget ért a tízéves Băsescu–éra

2014.11.02 - 23:32

Vasárnap délelőttig valamennyi ismert államelnökjelölt leadta voksát, Victor Ponta pótlistán szavazott feleségével, illetve a főváros főpolgármesterével együtt. Klaus Iohannis Nagyszebenben szavazott, majd Bukarestbe utazott az eredményhirdetésre.

Az államelnökjelöltek közül elsőként Gheorghe Funar adta le szavazatát: a magyarellenes megnyilvánulásairól elhíresült független jelölt nyitáskor, reggel 7 órakor már leadta voksát Bukarestben. Teodor Meleşcanu, független jelölt és Elena Udrea, a PMP jelöltje is a fővárosban szavazott.

Iohannis optimista

Az államelnöki tisztség elfoglalására esélyes Klaus Iohannis Nagyszebenben, feleségével (akinek éppen vasárnap volt a születésnapja) ment szavazni 9.30 órakor, majd az újságíróknak elsőként azt jegyezte meg, hogy a városban szép, napos idő van, amely kedvezhet a szavazási kedvnek is. „Szép napunk van, akárcsak a szavazókedv az én körzetemben. Nagyon optimista vagyok, de nyilván izgulni fogok, míg véget nem ér a második forduló. Egy normális országra, a jól végzett munka Romániájára szavaztam” — mondta a jelölt, majd hozzátette, hogy szerinte „ez a normális és jó”, hogy abban a városban szavazzon, ahova a lakcíme szól, de a szavazási eredményeket már Bukarestben várta meg.

Tăriceanu szavahihetőséget akar

Călin Popescu Tăriceanu független jelölt a feleségével, illetve a Nemzeti Liberális Párt (PNL) egykori vezetőségének tagjaival, Daniel Chiţoiuval, Andrei Gereával, Radu Stroéval és Cristian Daviddal együtt adta le a voksát egy bukaresti szavazóházban. „Szeretném hangsúlyozni, hogy a szavazatommal a demokrácia folytonosságára szavaztam. Azt szerettem volna, hogy ez a kampány a jelöltek programjairól szóljon, arról, hogy mit ajánlunk a lakosságnak, ezáltal jobban megismerhettek volna. Viszont a kampányidőszak utolsó három hete teljesen másról szólt” — nyilatkozta az egykori miniszterelnök, aki hozzátette: „Most véget ér egy kedvezőtlen politikai ciklus Romániában, mégpedig a Băsescu-rezsim. Ez egyben azt jelenti, hogy visszatérhetünk a normális kerékvágásba, erős intézményeink lesznek, visszanyerhetjük az állampolgárok bizalmát.”

Ponta: vége az átmeneti időszaknak

A jelenlegi kormányfő, Victor Ponta is a feleségével szavazott Bukarestben. A Szociáldemokrata Párt (PSD) államelnök-jelöltjét Sorin Oprescu, a főváros főpolgármestere is elkísérte, valamennyien pótlistán szavaztak. „Szerintem idén téltől egy valódi demokratikus állam lesz Románia, egy európai ország. Tíz év harc és rombolás után kezdhetünk el építeni Bukarestben, Erdélyben, Moldvában és a határon túli románoknak is” — nyilatkozta az újságíróknak Ponta, aki hozzátette, hogy huszonöt év után végre véget vethetnek az átmeneti időszaknak. „Gondolom, hogy huszonöt év után véget vethetünk az átmeneti időszaknak, amely már soha nem akart véget érni” — idézte a jelöltet a Mediafax hírügynökség.

Tíz év után

A leköszönő államelnök, Traian Băsescu is délelőtt szavazott Bukarestben. „Elsősorban, egyértelmű számomra is, hogy tíz év után eljött a váltás ideje és egy más látásmódot képviselő államelnöknek kell következnie. Az utódomnak folytatnia kell a jogállam megerősítését és egy szép Romániát kell teremtsen — mondta Băsescu. — Egyeseknek tetszett, amit a két mandátumom alatt véghez vittem, másoknak nem. A szavazók tizennégy jelölt közül választhatnak és egyértelmű, hogy közülük egyik sem hasonló hozzám” — tette hozzá. Traian Băsescu a 2004. december 12-i választásokon nyerte el első államelnöki mandátumát, akkor a szavazatok 51,23 százalékát kapta meg, míg ellenjelöltje, Adrian Năstase 48,77 százalékkal maradt alul. Öt évvel később, a december 6-i választási második fordulóban Băsescu 50,34 százalékkal nyert, Mircea Geoană csupán 0,68 százalékkal maradt le a Demokrata–Liberális Párt (PDL) akkori jelöltjével szemben.

 

Pesek Attila