Szatmárnémeti

Véget ért a kampány, holnap voksolunk

2020.12.05 - 08:00

A választási kampány november 6-án kezdődött, és hivatalosan ma 7 órakor zárult. A helyhatósági választások kampányához hasonlóan ez a korteshadjárat is a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet indokolta szigorú óvintézkedések mellett zajlott. Ilyen körülmények között nehéz dolguk volt a jelölteknek, hogy megszólítsák a választópolgárokat, és nem igazán lehet előrevetíteni, milyen eredményt hoz a holnapi választás, de akár komoly meglepetésekkel is szolgálhat. Vasárnap ismét az urnákhoz várják az ország polgárait, hogy megválasszák a képviselőket és szenátorokat a következő négy évre. Külföldön két napon át, szombaton és vasárnap zajlik a szavazás, míg az ország határain belül vasárnap 7 és 21 óra között várják az urnákhoz a választópolgárokat.

Országos viszonylatban 18 191 396 polgár járulhat az urnák elé, míg a külföldön élő román állampolgárok közül 740 367-nek van szavazati joga, de mindössze 35 808-an jelezték, hogy élnének a levélszavazás lehetőségével, 3078-an pedig azt, hogy a szavazóházakban adják le szavazatukat, tájékoztat az Állandó Választási Hatóság (AEP). Az AEP közleménye szerint országos viszonylatban 19 604 személy szavazati jogát függesztették fel.

Szatmár megyében 313 447 szavazópolgárt várnak az urnák elé a 337 szavazóház valamelyikében, derül ki a Szatmár Megyei Prefektusi Hivatal közleményéből. A listákat a lakosság-nyilvántartótól és a polgármesteri hivataloktól kapott információk alapján aktualizálták. A prefektúra kihangsúlyozza, hogy a választási előkészületek a törvény előírásainak megfelelően zajlottak, így a holnapi voksolás zökkenőmentes kell hogy legyen. A szavazóházakba már eljutottak a szavazólapok és a Votat feliratú pecsétek, ugyanakkor az egészségügyi védőeszközök is rendelkezésre állnak annak érdekében, hogy a szavazópolgárok biztonságban voksolhassanak. A szavazóházakba 344 792 szavazólapot juttattak el, mind a képviselőjelöltek, mind a szenátorjelöltek esetén. Ugyanakkor 323 678 öntapadó matrica és 1685 Votat feliratú pecsét is kiosztásra került a szavazóházak elnökeinek. A belügyminisztérium munkatársai végzik ez alkalommal is a szavazóházak védelmét, a szavazólapok leadását is figyelemmel kísérik, ugyanakkor arról is gondoskodnak, hogy ne legyenek fennakadások. A kormánybiztosi hivatal arról biztosítja a szavazópolgárokat, hogy a voksolás biztonságos, akárcsak a helyhatósági választás alkalmával, most is minden szükséges óvintézkedést megtettek.

Ez az első választás az országban, amely úgy zajlik, hogy közben számos település vesztegzár alatt van a járvány miatt, és a jelöltek között is vannak, akiket nemrég koronavírus-fertőzéssel diagnosztizáltak, ezért lakhelyi elkülönítésben lesznek vasárnap. A kijárás okára vonatkozó egyéni felelősségvállalási nyilatkozat nélkül is el lehet menni szavazni a vesztegzár alá vont településeken — jelentette ki csütörtök este Ludovic Orban. A szavazókörzetek környékén tilos az alkoholos italok fogyasztása és árusítása — szögezi le a Központi Választási Iroda (BEC) egyik döntése. A BEC a Megatronic World Productions céget akkreditálta, hogy az urnáktól távozó állampolgárok körében közvélemény-kutatást végezzen.

Érvényes szabályok

A parlamenti választások során is érvényben lesznek a járványügyi óvintézkedések. A szavazókörzet bejáratánál megmérik a belépők lázát, s magától értetődően a szavazópolgárok és a szavazóbiztosok is maszkot kell hogy viseljenek. A szavazókörzetben a szavazónak saját magának kell betennie személyi igazolványát a leolvasó szerkezetbe, és le kell vennie egy pillanatra a maszkját, hogy azonosíthassák. Ezt követően ajánlott úgy letenni a személyit a nyilvántartást vezető szavazóházi tag elé, hogy utóbbinak ne kelljen hozzáérnie az okmányhoz.

Mindenki két szavazólapot kap, egy a szenátor-, egy pedig a képviselőjelölti listákat tartalmazza. A szavazólapok átvételekor ajánlott ellenőrizni, hogy az utolsó lapon rajta van-e a szavazókörzet ellenőrző pecsétje, annak hiányában ugyanis nem lesz érvényes a leadott voks. A szavazófülkében a támogatni kívánt jelölt keretébe kell ütni a pecsétet, majd a két szavazólapot a megfelelő urnákba kell bedobni. Minden olyan szavazat érvényes, amelyből egyértelműen kiviláglik a választói szándék. Érvénytelen a szavazat akkor, ha a pecsét nem érinti egyetlen párt vagy jelölt keretét sem, illetve ha egynél több pártra és/vagy jelöltre is pecsétet nyomott valaki, ezekben az esetekben ugyanis nem állapítható meg egyértelműen a választói szándék.

A BEC határozata értelmében a szavazófülkékben tilos a fényképezőgépek, kamerák, kamerákkal ellátott mobiltelefonok használata.

Újdonságok

Raed Arafat államtitkár a pénteki kormányülés elején elmondta: a szavazati joggal rendelkező állampolgárok december 6-án hajnali 5 és december 7-én éjjel 1 óra között szabadon mozoghatnak azokon a településeken is, amelyek vesztegzár alatt vannak. A karanténban vagy elkülönítésben lévő személyeknek viszont mozgóurnát kell igényelniük ahhoz, hogy leadhassák voksukat. Az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) vezetője a veszélyhelyzetet szabályozó határozat elfogadásra előterjesztett főbb módosításait ismertette. Ludovic Orban miniszterelnök kifejtette: a kijárási tilalom kezdetét azért tolták ki éjfél után egy óráig, mert — elvben — azok az állampolgárok, akik este kilenckor sorban állnak a szavazóhelyiség előtt, éjfélig leadhatják voksukat, és nekik is lehetőséget kell adni, hogy hazaérjenek. Hozzátette: mentesülnek a kijárási tilalom korlátozásai alól a választási irodák tagjai, a megfigyelők, a jelöltek, a választási folyamatban részt vevő más technikai és kiegészítő személyzet tagjai.

A miniszterelnök arra utalt, hogy vasárnap azoknál a szavazókörzeteknél, ahol este kilenckor még sor van, a szavazókörzet két tagja sorszámokat oszt ki a sorban állóknak. Ezek az emberek még szavazhatnak este kilenc óra után, de azok már nem, akik a sorszámok kiosztása után állnak be a sorba.

A parlamenti választáson mindenki csak abban a megyében szavazhat, amelyikben lakik. Az alapszabály az, hogy ha a polgár a szavazás napján abban a közigazgatási egységben tartózkodik, ahol lakik, akkor csak a lakcíme szerinti szavazókörzetben adhatja le voksát. Ha azonban a megye más településén tartózkodik, akkor nem kell hazautaznia, hanem pótlistán a megye bármelyik szavazókörzetében voksolhat. Ha pedig a szavazó a választások napján egy másik megyében tartózkodik, akkor vissza kell térnie abba a megyébe, amelyikben hivatalosan él.

Sógor Beáta

Fotó: europafm.ro

Ajánljuk még a témában:

Belföld

A polgármesteri mandátumok 6,81%-át szerezte meg az RMDSZ az országban

A Szociáldemokrata Párt (PSD) a polgármesteri mandátumok 53,24%-át, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a 34,69%-át, az RMDSZ pedig a 6,81%-át szerezte meg a vasárnapi önkormányzati választásokon.
Belföld

Kelemen Hunor: erős képviseletre van szükség!

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök vasárnap Csíkkarcfalván kijelentette: arra szavazott, hogy a magyar közösségnek erős hangja legyen az Európai Parlamentben, és tovább fejlődjenek a magyarlakta települések.
Szatmár megye

Választás 2024, Szatmár megye - Percről percre!

Szatmár megyében hat városban és ötvennyolc közigazgatási egységben összesen 340 szavazóházban kezdődött meg 2024 június 9-én reggel 7 órakor a helyhatósági és európai parlamenti választás.