Külföld

Véget ér a mozitilalom Szaúd-Arábiában

2018.04.18 - 16:36

A Fekete párduc című szuperhősfilmet tűzik műsorra szerdán elsőként egy szaúd-arábiai moziban a 35 éves mozitilalom feloldását követően.

A közel-keleti országban a kínai Daian Wanda Csoport tulajdonában lévő amerikai AMC Entertainment mozihálózat volt az első, amely élve a lehetőséggel megnyitotta első moziját. Adam Aron, a vállalat vezetője kedden jelentette be, hogy először a Fekete párduc című globális kasszasikert mutatják be. A szaúdi hatóságok Rijád üzleti központjában engedélyezték az első filmszínház megnyitását. Az új moziban a közönség hollywoodi filmeket láthat. Az 1970-es években Szaúd-Arábiában még voltak mozik, ám később betiltották működésüket. A hatóságok tavaly jelentették be, hogy a 2030-ig tervezett reformok keretében 2018-ban engedélyt adnak mozik nyitására. A helyi szaktárca a szaúdi városokban a következő több mint egy évtizedben 350 mozit akar nyitni 2500 vetítővel. Ebből a következő öt évben 15 szaúdi városban 40 filmszínház kezdheti meg működését.