Szökött rabok, szögfüggvények gamerei és egyben forradalmárok, kaszinókirályok, nyomozók, egy egész cigány lakodalmi pereputty — vége a diákéveknek, utolsó gimnazistanapjuk viszont nehezen lesz feledhető számukra, illetve a Kölcsey Ferenc Főgimnázium valamennyi diákja és tanára számára.

A tanév vitathatatlanul legvidámabb eseménye a bolond ballagás, s az elköszönő hat osztály ugyancsak kitett magáért, akárcsak osztályfőnökeik, akiket semmilyen eszement ötlet nem riasztott vissza és egyetlen őrült elképzelésnek sem szabtak határt — a diákok fantázia pedig (mint köztudott) igencsak határtalan.

A maturandusok igazi sztárokként parádéztak végig az iskola folyosóin, társaik biztatása, hahotázása, a kicsik ámulata közepette — az udvarra való bevonulásukat hangos tapsvihar köszöntötte.

Természetesen az őket búcsúztató tizenegyedikeseknek sem kellett a szomszédba menniük a bolondos poénokért, amelyekkel jellemezték:
az elnyomást, megaláztatást és kamu demokratikus ideológiát négy kemény éven át tűrő csendes gyilkosokat, akik végül megpuccsolták királyukat és matekinfós forradalmat indítottak (A osztály), 
a logaritmus szakértőit, akik egyenesen a csengeri börtönből szöktek meg — pontosabban 13 évnyi szökési kísérlet után most végre sikerült, elvégre megtanulták, hogy a totalitárius rendszer és az iskola rideg világa sem elég ahhoz, hogy megfossza őket egyéni szabadságuktól (B osztály), 
a kémcsövek bűvészeit, akik szerint a késés nem szabályszegés, hanem stílusos időbeosztás és törzsvendég–kártyát érdemelnének a Shade–től és a Yardtól a látogatások gyakorisága miatt (C osztály), 
a vaktérképek zsonglőreit, s egyben az eltűnés és meg nem jelenés nagymestereit, akik hobbiszinten jártak iskolába, de versenyszerűen hozták az igazolásokat (D osztály), 
a logika mestereit, akik előre nem sokat terveznek, a szerencsének élnek és mindent egy lapra tesznek, mint a vérbeli kaszinókirályok (E osztály)
és a kisgyerekek kedvenceit, akik a Moose-kávézótól érdemelnének törzsvendég–kártyát, s akiknek élete egy hatalmas, vég nélküli cigány lakodalomhoz hasonlóan zajlott: mindenki egyszerre beszélt, nevetett, táncolt és kiabált (F osztály).

A vicces bemutatásokat nem kevésbé humoros szövegű dalok követték a végzősök előadásában, majd az utódok zsebkendőszaggató szavakkal búcsúztak tőlük — aztán hegyezték füleiket, hogy a mindeneket is tudó, előttük négy évig jó példával és Moose-os kávéval a kezükben járkáló végzősök humorral nem kevésbé dúsított igehintéséből nehogy akárcsak egy betűt is elveszítsenek.

Ám ennyivel a mókázás még nem zárult le: a Végzős Napok eredményhirdetése következett, illetve megkoronázták a végzős évfolyam legnépszerűbbnek, legkreatívabbnak, legsportosabbnak, legokosabbnak, legszebbnek kikiáltott diákjait és a szó szerinti szélnek eresztették a lufikat — s minden vidámsága ellenére ez volt az a pillanat, amely az elengedés, elválás, elbúcsúzás érzését is magában hordozta.

Szabó Kinga Mária

(Fotók, videók: a szerző felvételei)