Nagykároly

Vége a határátkelős zűrzavarnak (?)

2020.04.06 - 20:13

A koronavírus-járvány terjedésének lassítása érdekében meghozott számtalan szigorítás közül az egyik legtöbb „fejfájást” okozó intézkedés a határok lezárása, főleg azok számára, akik az egyik országban laknak s a másikban dolgoznak — Szatmár és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is több ezer család megélhetése került emiatt is veszélybe.

Az áldatlan helyzetre végül március 26-án született megoldás, amikor Szijjártó Péter magyarországi külügyminiszter bejelentette, hogy ismét megnyílik az ingázás lehetősége a román-magyar határnál élők számára néhány kis határátkelőnél — megyénkben Csanálos–Vállajnál —, pontosabban azok számára, akik a határ egyik oldalán, annak 30 kilométeres körzetében élnek és a határ másik oldalán, szintén 30 kilométeres körzetében dolgoznak.

Az átkeléssekkel kapcsolatban azonban zűrzavart okozott, hogy még ugyanaznap este közölte a magyarországi tisztifőorvos: kötelezik a külföldről Magyarország területére belépő magyar állampolgárokat, hogy belépéskor vessék alá magukat egészségügyi vizsgálatnak, melynek eredményétől függően különböző típusú karanténba kerülnek, s ez alól a határon át ingázók sem kivételek.

Valamivel később aztán tisztázódott, hogy ez a kitétel nem vonatkozik a határon át ingázókra, és a két ország külügyminiszterei közötti megállapodás marad érvényben — felmerült azonban egy másik dilemma: honnantól meddig a 30 kilométer? Aki ugyanis Szatmárnémetiben lakik, és csak Csanálos érintésével tud Csengerbe átjutni, az jóval többet autózik 30 kilométernél.

„Hosszú levelezések után végre tisztázódott egy eljárásrend, amely világossá teszi az ingázók közlekedését a román-magyar határon. Szatmár megyében csak a csanálosi átkelőt használhatják azok, akik igazolni tudják, hogy magyarországi munkavállalók, és a román-magyar határvonal 30 kilométeres körzetében élnek (a 30 kilométert az országhatártól számolják).

Ez az eljárásrend érvényes Magyarországra is” — mondta Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács és az RMDSZ megyei szervezetének elnöke a Marcel Vela belügyminiszterrel és Kiss-Parciu Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminisztériumának helyettes államtitkárával folytatott egyeztetéseket követően.

Hozzátette azt is: a rendelkezés értelmében külön határátkelőhelyet kell biztosítani az áruszállításnak is, amelyre a román Belügyminisztérium és az Országos Határrendészeti Főfelügyelőség (IGPF) Szatmár megyében a Pete–Csengersima határátkelőhelyet határozta meg, ezért ott most szüneteltetik a személyforgalmat — még ha észszerűbb és egyértelműbb lenne is sok ingázó számára.

Szabó Kinga Mária

Ajánljuk még a témában:

Belföld

A keresztlevél nem alkalmas határátlépésre

A 2005/248-as törvény értelmében a kiskorú román állampolgárok útlevéllel, illetve (14 év fölött) útlevéllel vagy személyazonossági igazolvánnyal utazhatnak külföldre. A születési bizonyítvány nem minősül úti okmánynak.
Külföld

Felvonult a szlovák rendőrség a magyar határon

Szlovákia hétfő este nagy erőket vonultat fel a Magyarországgal közös határán – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök és Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter. Szlovákia a Gázai-övezetben kialakult helyzet, valamint a lehetséges biztonsági fenyegetések miatt döntött így.
Külföld

Schengen: nem lesz eltörölve a Romániát kizáró döntés

Az Európai Unió Bírósága (EUB) „nyilvánvalóan elfogadhatatlanként” elutasította Eugen Tomac keresetét, amelyben a román európai parlamenti képviselő az EU Tanácsa Románia schengeni csatlakozását elutasító tavaly december 8-i határozatának megsemmisítését kérte.