Helyükre kerültek az árusasztalok az ócskapiacon, a gyakorlatban ez volt az utolsó fázis, aminek el kellett készülnie, ma meg lesznek oldva az adminisztratív feladatok, vasárnap reggel pedig elméletileg problémák nélkül indulhat a piacnap. Helyet az érvényes szerződéssel rendelkezők fognak az elsők között kapni, s ha marad szabad hely, az alkalmi árusokon a sor. Pénteken még nagy volt egyébként a sürgés-forgás, a piacosok az asztalokat rakosgatták, festették a kerítést, a vízművesek a szennyvízelvezető rendszert ellenőrizték még egyszer utoljára, hogy a munkálatok idején nem került-e törmelék vagy valami más hulladék a csatornába.
Jobb logisztika
Háromszáz, fémből készült asztal került ki a tegnapi nap folyamán a piactérre, és sajnos ahogy az be volt jelentve, ezek mindegyike fedél nélküli, egy-egy nyílással a közepükön, ahová egy kisebbfajta árnyékoló ernyőt lehet beszúrni. A piactér aszfaltja is fel lett festve, körben, a fal mentén kétautónyi hely van hagyva, hogy lehessen könnyebben árut be- és kirakodni, hogy legyen helye a mentőnek, tűzoltónak behajtani. A piacon belüli közlekedés úgy van elképzelve, hogy akkor is el lehessen járni autóval, ha valamelyik le van parkolva, mert pakolnak belőle. A felújított részre fognak átköltözni a kerékpárárusok, a főbejárattól balra van számukra fenntartva hely.
Lesz egybefüggő tető
Lesznek még újdonságok mindenképpen az új ócskapiacon, az árusok és az asztalok rendezettsége lehet holnap a leginkább szembetűnő. A fedél nélküli asztaloknak köszönhetően világosabb lesz a piactér, tágasabbnak tűnik majd az egész, az árusok azonban nem nagyon örülnek ennek az újdonságnak, mert rossz idő esetén igencsak bajban lesznek. Az állapotok azonban nem véglegesek, mert a városvezetés azt tervezi, hogy tetőt húz az egész piac fölé, egyetlen következő nagy beruházással megoldva az árusok és a vevők időjárással kapcsolatos problémáit.
Princz Csaba