Vidék

Vasárnap lesz a Sâmbra Oilor, azaz tejbemérés a lajosvölgyi domboldalon

2026.05.01 - 17:11
A folklórfesztivál a juhtartó gazdák életének nagyon is fontos mozzanatát eleveníti fel, hiszen a lefejt tej mennyisége alapján határozzák meg melyik gazda mennyi sajtot, ordát fog majd kapni.

Május 3–án, vasárnap immár 68. alkalommal szervezik meg az egyik legismertebb és talán legszínesebb Szatmár megyei hagyományőrző rendezvényt a lajosvölgyi (Huta Certeze) domboldalon: a tejbemérést, azaz közismertebben a Sâmbra Oilort. 


A folklórfesztivál a juhtartó gazdák életének nagyon is fontos mozzanatát eleveníti fel, ugyanis az ekkor lefejt tej mennyisége alapján határozzák meg az egész nyáron keresztül történő tejrészesedést, valamint a gazdának járó sajt– és ordamennyiséget — s a szokás szoros  összefüggésben van az erdélyi falusi gazdaságokra különösen jellemző közös legelőhasználattal és az állatok közös pásztoroltatásával. 

Sokan kimondottan román szokásnak tartják, ám ez távoltól sem igaz, hiszen az összefejés minden olyan vidéken megvolt, illetve még megvan napjainkban is, ahol hagyományos juhtenyésztéssel foglalkoznak — az viszont tény, hogy ilyen szervezett, rendezvény–formában csak az Avasban és a kalotaszegi Mérában elevenítik fel az évszázados hagyományt.

Nem mellesleg az április végi, május eleji tejbemérés ideje  — akár a juhok első tavaszi kihajtása — olyan időszaka az évnek, amikor termékenységvarázsló rítusokat, a természet befolyásolását is lehet gyakorolni (zöld ággal való csapdosás, maszkos alakoskodás, vízzel való locsolás, szexuális tartalmú játékok). 
Nos, vasárnap a népszokás bemutatása mellett a résztvevőknek lehetőségük lesz megkóstolni a friss juhsajtokat és ordákat, de az ételkínálatból nem hiányzik majd természetesen a miccs, az italkínálatból pedig a messze földön híres avasi pálinkák sem.

Ugyan a fesztivál hivatalos megnyitója 13 órakor lesz, de már jóval előtte, és természetesen azt követően is bikszádi, avasfelsőfalui, tartolci, kányaházi, nagykárolyi, vámfalui, ráksai, turci, homoródi, batarcsi, nagytarnai, kisgércei, avasújfalui, lekencei néptánccsoportok és népdalénekesek lépnek színpadra.

Aki vasárnap a Sâmbrara veszi az irányt, számítson rá, hogy a kanyargós úton, a szerpentineken a megszokottnál sokkal nagyobb lesz a forgalom, aki pedig a szomszédos Máramarosba szeretne átjutni, válassza az 1C országutat (Józsefháza – Apa – Szinérváralja).

Szabó Kinga Mária