Vidék

Vasárnap délelőtt nyit a lunaforrási sípálya!

2024.01.20 - 16:44

Közel három évtized után, végre-valahára a téli sportok szerelmesei birtokukba vehetik a lunaforrási sípályát — Pataki Csaba tanácselnök szerint az évek során a sípálya infrastruktúrájába történt folyamatos beruházások után Lunaforrás készen áll arra, hogy felvegye a versenyt az ország híres pályáival. „Megkezdtük a visszaszámlálást. Már csak néhány óra választ el bennünket a sípálya megnyitásától, amely egy olyan beruházás, amelyet már régóta várnak a szatmáriak. Több évtizedes próbálkozás után az elmúlt években sikerült minden erőforrásunkat összeszedni és sikerre vinni ezt a beruházást, amely rendkívül fontos lépést jelent Szatmár megye turizmusának fejlesztésében, de az egész Avas térség fejlődésében is, hiszen egy egész szolgáltatási láncot hozunk létre e síterep mellett.” - mondta Pataki Csaba.

hirek/2024/januar/luna-4.jpg


A lunaforrási sípálya a Gutin hegység nyugati lejtőin, a Kisköves csúcs (1200 m) lábánál és a Tálna patak felső folyásánál található, 8,5 km-re Avasfelsőfalu városától, Románia egyik, Szatmár megye pedig kétségtelenül legfestőibb vidékén – az Avasban. A pálya megközelítése az Avasfelsőfalu bejáratánál lévő Petrom benzinkúttól történik, a pálya alján lévő sífelvonót kiszolgáló parkolóhoz vezető aszfaltúton, amely táblákkal van jelölve.

hirek/2024/januar/luna-2.jpeg

A sípálya közepes nehézségű (piros szintű), és a középhaladó és haladó alpesi síelőket célozza meg. A pálya átlagos meredeksége 23%, hossza 2100 méter, szélessége körülbelül 50 méter, területe 9,5 hektár. Az egyedülálló élmény érdekében a pálya modern ülőfelvonóval, éjszakai világítással és fejlett műhó-előkészítő rendszerrel rendelkezik, amely az egész szezonban optimális síelési feltételeket biztosít. A felvonó óránként 800 fő szállítására képes.

A megyei tanács különböző fejlesztési programokon keresztül jelentős forrásokat fordított a pálya fejlesztésére, a sífelvonó telepítésére, a hóágyúk telepítésére, a pálya aljához vezető bekötőút korszerűsítésére, a turisztikai terület áram- és ivóvízellátására, a víztározó, a víztartály és a víztisztító telep megépítésére. Szanitereket is telepítettek, hókotrót vásároltak, valamint elsősegélynyújtó pontot és hegyimentő bázist építettek.

hirek/2024/januar/luna-3.jpg

Az összesen 71 678 934 lej értékű munkálatok finanszírozása az állami költségvetésből, PHARE-alapokból, az Országos Fejlesztési Programból, valamint Szatmár megye és Avasfelsőfalu költségvetéséből történt. A Szatmár Megyei Tanács 2023 decemberében a teljes beruházást átadta az Avasfelsőfalui Városi Tanácsnak.

Hírszerkesztő

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!