Belföld

Várólistákat vezetnek be az oltási előjegyzésnél

2021.02.09 - 18:37

Az egészségügyi dolgozók után — a mostani második fázisban a 65 év felettieket, a krónikus betegeket és a kulcsfontosságú ágazatok dolgozóit oltják be, de a vakcinahiány miatt az utóbbiak korábban lefoglalt időpontjait átütemezték, az előjegyzési portálon pedig már hetek óta nem lehetett időpontot foglalni.

A koordinátor elmondta: kénytelenek voltak az előjegyzéseket korlátozni, hogy biztosítani tudják a 65 év feletti és veszélyeztetett emberek oltását, valamint az emlékeztető vakcina beadását mindenki számára, aki az első adagot már megkapta. Szerdától azonban újra megnyitják az előjegyzési lehetőséget a második szakaszban oltásra jogosult valamennyi társadalmi csoport számára — ígérte.

Romániába eddig csaknem 1 millió 236 ezer adag koronavírus elleni vakcina érkezett az EU-ban jóváhagyott oltóanyagokból. Bár az előjegyzés során a jelentkező nem választhatja ki, melyik gyártó vakcináját akarja megkapni, aki ragaszkodik valamelyikhez a három oltóanyag közül, elérheti célját.

A módszert maga az oltáskampány vezetője magyarázta el. Gheorghiţă rámutatott: a rendszer nem közli ugyan a jelentkezővel, hogy az általa kiválasztott oltóközpontban melyik vakcinát használják, de ezt ki lehet következtetni abból, hogy hány nappal később kell a második adag beadására jelentkezni. Romániában a Pfizer/BioNTech készítményéből 21 nappal, a Modernáéból 28 nappal, az AstraZeneacáéból pedig 56 nappal később adják be az „emlékeztető” oltást.

Akinek fenntartásai vannak azzal a gyártóval szemben, amelynek a termékét az illető oltóközpontban használják, lemondhat az előjegyzésről, és másutt is próbálkozhat, persze fennáll a veszélye, hogy sehol sem talál már szabad időpontot — magyarázta a koordinátor.

Az országban több mint 660 ezer embert oltottak be koronavírus ellen, közülük 230 ezren a második, „emlékeztető” dózist is megkapták. Gheorghiţă szerint ezzel Románia most a harmadik helyen áll az Európai Unióban a száz lakosra jutó beoltottak száma tekintetben. Az előjegyzési portálon jelenleg 529 ezer embernek van előjegyzése az első, 884 ezernek pedig a második adag oltásra.

MTI

Fotó: Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Újabb kutya és macska oltási kampány indult

A DSVSA októberben indított veszettség elleni oltási kampánya decemberig tart.
Belföld

Már a patikákban várnak az oltakozókra a vakcinák

Hamarosan kezdődik az influenza elleni oltási szezon, az első adag vakcinák megérkeztek a gyógyszertárakba.
Belföld

Érdemes oltatni influenza és szamárköhögés ellen!

Az influenza és a szamárköhögés elleni oltások fontosságára hívja fel a figyelmet az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).