Aki még nem döntötte el, melyik iskolába járjon a gyereke, az a nyílt napokon ízelítőt kaphat az intézmények ajánlatából, hétfőtől pedig beírathatja a kiválasztott oktatási intézménybe.
Az ősszel induló előkészítő osztályokba február 27-től, azaz jövő hétfőtől lehet megkezdeni a gyerekek beíratását. Ez a periódus egészen március 16-áig tart. Az erre vonatkozó miniszteri rendelet szerint azokat a gyermekeket kötelező előkészítő osztályba íratni, akik 2017. augusztus 31-éig betöltik a hatodik életévüket. Azokat a gyerekeket, akik még idén, de már szeptember után töltik be a hatodik életévüket, csak akkor írathatják be szüleik előkészítő osztályba, ha a pszichoszomatikus felmérésen a szakemberek megerősítik, hogy a gyerek iskolaérett. Amennyiben ez a feltétel nem teljesül, a gyereket további egy évig óvodába kell járatni.
A Szatmár Megyei Tanfelügyelőség honlapjára is felkerültek az adott iskolákhoz tartozó körzetek, az induló osztályok tagozata és száma. A tervezet szerint minden iskolának február 23. és március 2. között nyílt napokat kell szervezniük, hogy a szülőknek lehetőségük nyíljon arra, hogy megismerjék az induló osztályokat, illetve találkozhassanak a tanintézetben dolgozó pedagógusokkal és vezetőséggel.
A beiratkozás első eredményeit március 22–23. között teszik közzé, a végleges eredményeket pedig április 6-án. A beíratkozás második szakaszára március 24–30. között kerül sor, amennyiben az adott iskolában nem teltek be a meghirdetett helyek.
Az iskolák továbbra is kötelesek a megszabott körzetükből minden gyermeket felvenni, ha a szülők ezt igénylik, más körzet iskolájába pedig csak akkor lehet beíratni a gyereket, ha maradnak üres helyek. Amennyiben a körzeten kívülről jelentkező gyermekek többen vannak, mint a megmaradt helyek, több általános feltétel szabályozza az iratkozás sorrendjét, illetve az iskola is kidolgoz erre szabályokat. Például előnyt élveznek azok a gyermekek, akiknek tesvére már az adott iskolába jár. Amennyiben egy gyermek dossziéját előzetesen már benyújtották valahol, azt az informatikai ellenőrző rendszer jelezni fogja.