Szatmár megye

Várják a jelentkezőket a PMN Veress Ádám főzőversenyére

2023.08.03 - 09:40
A Partiumi Magyar Napokon idén is elkészíthetik a kedvenc ételeiket, hiszen sok éves hagyomány már a Kossuth-kert lombos fái között zajló bográcsos ételek főzőversenye, amely a tavaly óta Veress Ádám nevét viseli.

Veress Ádám „főzőbá” volt az, aki a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium bentlakásából otthont teremtett sok diáknemzedéknek, számtalan iskolai és szatmári rendezvény aktív résztvevője volt, akire mindig lehetett számítani. Kedvessége, odafigyelése páratlan volt, mint ahogyan a főztje is. 

hirek/2023/augusztus/a.webp

 A 22. Partiumi Magyar Napok legvidámabb és egyben legínycsiklandozóbb versenyére várják a jelentkezőket, hogy elkészítsék a legfinomabb bográcsos ételeiket. A csapatok idén is három kategóriában versenyezhetnek, mégpedig a legjobb sertés, marha/birka illetve a legfinomabb hal/vad/szárnyas és egyéb bográcsban készült ételeket fogja díjazni a szakmai zsűri, amelynek elnöke Pálszabó Mihály mesterszakács lesz idén is. Ebben a versenyben nem csak az ételek kerülnek megmérettetésre, hanem az ízek mellett fontosak az ötletek, az innovációk és nem utolsó sorban a tálalás is. Legyen az egy tradicionális recept újragondolása, vagy egy merész, eddig sosem látott ízharmónia, itt minden elképzelésnek helye van.

hirek/2023/augusztus/c.jpg

Minden kategória győztese díjban részesül majd, emellett különdíjra is számíthatnak a gasztroversenyzők. A kategóriagyőztesek közül a zsűri kiválasztja majd az év ételét is!
A 22. Partiumi Magyar Napok Veress Ádám Főzőversenyére augusztus 16-ig lehet jelentkezni a szervezőnél, Csorvási Bélánál a 0740 986 415-ös telefonszámon. 

hirek/2023/augusztus/e.jpg

Amit a szervezők biztosítanak: egy szett sörasztal, víz, tüzifa, áramforrás. Fontos információ, hogy a tűzifával főző résztvevők, kötelező módon katlant kell használjanak, viszont a gázfőzők esetében ez nem szükséges. A résztvevőknek augusztus 19-én, szombaton, a főzőverseny napján 9.30-ig van lehetőségük bepakolni, majd 10 órától kezdődik a verseny. Kipakolni pedig 15 és 17 óra között lehet, figyelembe véve az autómetes övezetre vonatkozó rendezvényi szabályozást. 

Hozzák magukkal az egyedi fűszereket, a családi receptek titkait és a bátorító szurkolókat is, hiszen együtt mindig finomabb az étel! 

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

hirek/2023/augusztus/b.jpg