Jelentkezni a gyerekeknek kell, személyesen, szülő vagy egy felnőtt kiséretében az alapítvány székhelyén, munkanapokon 8-16 óra között, 2024. május 20. délután 16 óráig.
A nyári program 2024 június 24 – július 27 között zajlik, hetes turnusokban. A jelentkezéskor a gyerekek anonim pályázási adatlapot töltenek ki, feltüntetve az életkorukat és egy mobiltelefonos elérhetőséget, illetve egy választott nevet. Az adatlap által a gyerekek bizonyíthatják kíváncsiságukat, elszántságukat és nyitottságukat új dolgok/szakmák megismerésére, melyeket a szervezők értékelni fognak. Ennek alapján lehet a programba bekerülni. Az eredményről a pályázó gyerekek május 27-én értesítést kapnak.
A program során cég- és farmlátogatásokra kerül sor, illetve a fenntarthatóság jegyében számos gyakorlati tevékenységek (közös sütés-főzés, élelmiszerek téli tartósítása, barkácsolás, kertészkedés) során tapasztalatokkal és ismeretekkel gazdagodnak, mely hozzájárul a gyerekek készségfejlesztéséhez.
Bővebb felvilágosításért az érdeklődők tárcsázzák a 0740 763 593-as telefonszámot!
Hírszerkesztő