Szatmárnémeti

Várakozáson felül teljesítettek a borászok

2018.03.25 - 16:32

Dobrán és Krasznabélteken is borversenyt rendeztek szombaton, a zsűri mindkét településen azt tartja, hogy fejlődnek a borosgazdák, egyre jobb italok kerülnek ki a kezük alól.

Dobrán vagy Krasznabélteken kell keresni a jó borokat húsvétra, a szombati borverseny zsűrijének tagjai mindkét kóstoláson úgy találták: várakozáson felül teljesítettek a fehér-, a rosé és a vörösborok egyaránt.

Dobrán hat helyi borász méretkezett meg összesen tizenkilenc, zömében 2017-es borral, Serli Csilla zsűrielnök fejlődést tapasztalt a tavalyi évhez képest, szerinte elsősorban azért, mert a gazdák jobban odafigyelnek a technológiai folyamatokra és a szüret időpontjára. Jól mutatja a haladást, hogy ezen a versenyen egy bort sem kellett kizárni, amihez akkor folyamodnak a borbírák, ha egeres, kénhidrogénes, rókaízű vagy túloxidált bort tesznek eléjük. Sok ezüstérmes bora volt a versenynek, olyan pontozással, amelyik nagyon közel hozta őket az aranyhoz. Vörösborok közül Fetească, Cabernet és Merlot ízlett leginkább a zsűrinek, a fehérek közül pedig egy traminer (Dobra Wine) és egy vegyes (Bodor István) nyerte el tetszésüket, aranyéremre érdemesnek találták. A vörösborok kategóriájában a Dobra Wine nedűi taroltak, három aranyat (Fetească Neagră, Cabernet Sauvignon és Merlot) és egy ezüstöt (Pinot Noir) is kaptak. Ezüstérmes lett Bodor Zoltán két bora (Cabernet Sauvignon és Pinot Noir) és Szűcs Endre Cabernet Sauvignon-ja lett.

Leiher Géza, a Szatmári Hegyközség Egyesület elnöke Dobrán arra biztatta a szőlészeket, legyenek bátrabbak és nevezzenek a versenyen akkor is, ha kevés szőlőről nyerik a bort, mert nem csak nagy mennyiségből lehet jó bort készíteni.

Krasznabélteken tizenhét borosgazda ötvenöt bormintája került a zsűri elé a vörösborok közül 17 kapott aranyat, a fehérek közül 19, a rosék közül pedig egy. Bencze Zoltán zsűrielnök értékelése szerint várakozáson felül szerepeltek a borok a szombati versenyen. Furcsa és gyenge év volt borász-szempontból a tavalyi év, de le a kalappal a gazdák előtt amiatt, hogy mennyire jól sikerült nekik kiküszöbölniük ezeket a hiányosságokat. Egymástól nehezen megkülönböztethető mintákkal szembesültek a bírák, árnyalatnyi különbségek döntötték el a sorrendet, kimagaslóan jó borokkal találkoztak a vörösek kategóriájában is. Bencze szerint országos megmérettetésen is megállnák a helyüket, amikor a vörösborokról beszélt, a gyönyörűen barrikolt, érett, almasav bontású, kerek üde szavakat használta.

A legtöbb pontot a krasznabélteki versenyen elért borok: Sauvignon Blanc (Weingut Brutler & Lieb), Rosé Pinot (Cobusceanu Dan), Cabernet Franc (Cobusceanu Dan).