Sport

Várady marad, két kézis jöhet

2016.10.19 - 14:41

Egy szerb és egy montenegrói válogatott játékost járt szerdán Szatmárnémetiben a Városi Sportklub férfi kézilabdacsapatának az edzésén. 

Az irányító és a beálló teljesítményét mérték fel az edzők, és ezután fog döntés születni, hogy maradnak-e az élvonalbeli csapat keretében.

Az egyértelmű, hogy a VSK-nak sürgősen szüksége van erősítésre, ugyanis az eddigi nyolc bajnoki meccsét elvesztette, és még a korábbi sereghajtó Fogarasi CSM is legyőzte a szatmári alakulatot. Várady Gyula vezetőedző már korábban is jelezte, hogy „rövid a kispad”, tanítványai pedig nem bírják a 60 percet lejátszani csere nélkül. Talán a két szláv játékos megoldást jelenthet.

Várady egyébként nem hagyja el a VSK-t. A fogarasi vereség után azt nyilatkozta, hogy benyújtja a lemondását, de másnap már jobb belátásra tért a szakvezető és azt mondta, folytatja a megkezdett munkát Szatmáron.

A VSK szombaton egyébként hazai pályán játszik, a Resicabányai HC Adrian Petrea lesz az ellenfél. Bár a román szövetség 17 órára ütemezte a találkozó kezdési időpontját, a szatmári vezetők kérték, hogy egy órával később kezdődjék a meccs, ugyanis aznap 17 órakor lesz a Vécsey-házban a Puskás Ferenc kiállítás megnyitó ünnepsége is.