Napról napra omladozik Szatmárnémeti egyik legimpozánsabb középülete — a Román Posta idén tervezi ugyan a felújítását, de csak a rendelkezésre álló pénz függvényében kezdenek neki a munkának.

Szatmárnémeti közszolgáltatást ellátó, történelmi épületei közül kétségtelenül — és sajnos már jó ideje — az 1-es posta épülete érdemli ki a „legramatyabb állapotban lévő” dicstelenségi díjat. A majd' 130 éve épült, s funkciója ellátására a mai napig tökéletesen alkalmas, impozáns, egykori magyar királyi posta- és távírdapalota karbantartására vagy felújítására az elmúlt negyed évszázadban szinte egy petákot sem fordított tulajdonosa, azaz a Román Posta — annak ellenére, hogy számtalan és a legkülönfélébb irányból érkező megkeresésekkel halmozták el. Legutóbb Magyar Lóránd képviselő kérdezte meg a távközlési minisztertől, hogy mi lesz az omladozó épülettel. S láss csodát, alig egy hónap múltán választ is kapott, amely elvileg örömhír is lehetne, hiszen az idei befektetési tervben benne van a Postapalota épületének felújítása, amelyet a 2018-as évi költségvetésből fedeznének — viszont a válasz azt is sugallja, hogy csak a rendelkezésre álló pénzalap függvényében látnak munkához, ezért óvatos optimizmussal kell kezelni az „örömhírt.”

Siralmas állapotban van a szatmári főposta, nagy kár, mert fontos épületről van szó, amely a XIX. század végén romossá vált, és emiatt lebontott Rákóczi-udvarház helyére épült 1892-ben. (…) Arról, hogy jelenleg ilyen siralmas képet nyújt ez a homlokzat, nem az ipari alpinistáink tehetnek. Ők itt is csak leverték azokat a leválófélben lévő vakolatdarabokat, amelyek naponta veszélyeztették a járókelők testi épségét. Az értő, esztétikus, az eredeti formavilágot messzemenően tiszteletben tartó felújítás már nem az ő feladatuk, kötelességük lenne” — írta Muhi Sándor 2011 áprilisában. De akár ma is írhatta volna, hiszen az elmúlt hét évben, sajnos, semmi nem változott; leszámítva a homlokzatra csavart „szúnyoghálót”, amely az ott közlekedőket hivatott megvédeni attól, hogy nyakon csapja őket egy-egy, a gravitációnak engedő vakolat- vagy faldarab.

Az impozáns, egykori magyar királyi posta- és távírdapalota Bierbauer István postaműszaki főigazgató tervei alapján épült 1892-ben, vagy ha úgy tetszik, Szatmárnémeti „aranykorában”, ugyanis azokban a mobilis, pénzbő és (a közért is) tenni akaró években nyerte el a város jellegzetes arculatát. Bierbauer pedig „szembeszökően arra törekedett, hogy a város akkori főutcájára egy ideillő, hangulatos, harmonikus homlokzatú, játékos formavilágú, de ugyanakkor tekintélyt ébresztő, monumentális hatású középület kerüljön, amely hosszú távon eleget tud tenni a napi forgalomnak. Épülete tartalom és forma, funkció és esztétikum olyan meggyőző együttese, mint a szatmári állomás, a Királyi Katolikus Főgimnázium, a sugárúti Telefon Palota, az Osztrák-Magyar Bank szatmári épületei. Egyértelműen alkalmazkodott az alföldi kisváros korabeli építészetéhez, nem kívánta túlharsogni méretével, túldíszítettségével, magasságával, különleges épületelemekkel környezetét, sokkal inkább szeretett volna tömegében, homlokzatával beleolvadni abba.”

A Postapalota jól átgondolt funkcionalitásához ma sem fér kétség, mint ahogy az állomáséhoz és a jelenleg a megyei rendőrség székhelyéül szolgáló bankéhoz sem — s kicsit hidegkirázós is belegondolni abba, hogy 100–130 évvel ezelőtt úgy terveztek, hogy annak a következő generációk, a jövő nemzedékek is hasznát lássák, s úgy építettek, olyan munkával és minőségben, hogy évszázadot kitartsanak. Mintha sejtették volna: lesznek hosszú évtizedek, amikor az új tulajdonosok egy petákot sem fordítanak majd az épület rendbetételére, netán felújítására. Mint ahogy a Román Posta nem is fordított körülbelül a rendszerváltás óta, még azokban az években sem, amikor nem a mostani, híresen deficites módon működött — pedig számtalan megkeresés és kérés érkezett hozzá a Postapalotával kapcsolatban. Az akkor még képviselő Kereskényi Gábor is kérdésekkel bombázta a Román Posta vezetőségét — a négy évvel ezelőtt kapott válasz szerint létre is hoztak egy bizottságot, amelynek az épület állagának a felmérése volt a feladata, s ezt követte volna a felújítás megtervezése és kivitelezése. De persze a jól hangzó ígéretekből nem lett semmi. Magyar Lóránd képviselő idén május elején kérdezte Petru Bogdan Cojocaru távközlési minisztert arról, vajon mikorra várható, hogy a Román Posta pénzt utal ki a Postapalota épületének felújítására, s addig is mit fognak tenni a rendkívül rossz állapotban levő épület állagának további romlása ellen. A tárcavezető válasza meglepő gyorsasággal, alig pár hét leforgását követően meg is érkezett, s elvileg optimizmusra is okot adhat(na), ugyanis az idei befektetési tervben benne van a Postapalota épületének felújítása, amelyet a 2018-as évi költségvetésből fedeznének. „Ám a válasz azt is sugallja, hogy a rendelkezésre álló pénzalap függvényében látnak hozzá a munkálatokhoz, így nem lehetünk teljesen optimisták a modernizálás kapcsán” — mutatott rá Magyar Lóránd, hozzátéve egyrészt azt is: a válaszban arra is kitértek, hogy 2016-ban az épület belső terében részleges felújítási munkálatokat végeztek, és kijavították a fűtéshálózat hibáit is, hogy jobb körülmények között fogadhassák az ügyfeleket, és az ott dolgozók is megfelelő körülmények között végezhessék munkájukat; másrészt pedig azt sem hallgatta el, hogy a felújítási munkálatok késése, netán bizonytalan időre szóló elmaradása következtében létszükségletté váló állagmegőrzésről egy szót sem ejtettek a válaszlevélben.

Szabó Kinga Mária