Mózer Ferenc, a Mezőpetri Mezőgazdasági Társulás elnöke az idei esztendőről, a várható terméshozamokról beszélt, de az agráriumban tapasztalható olyan problémákra is rávilágított, amelyek lényegesen befolyásolják majd a jövő mezőgazdaságát is.

Mezőpetri mindig a svábokra jellemző rendjéről, tisztaságáról, az itt élő emberek szorgalmáról volt híres. Régebben, ha egy család máshonnan telepedett be az elöregedő faluba, annak meg kellett tanulnia és elfogadnia a helyi szokásokat ahhoz, hogy ott maradhasson. „Ez manapság többnyire már nincs így — állítja Mózer Ferenc, a Mezőpetri Mezőgazdasági Társulás elnöke —, nagyon sokan telepednek le itt olyan emberek, akik más világból jönnek, és azt hiszik, hogy az a tökéletes, mintha nekünk kellene alkalmazkodnunk azokhoz, akik nem munkából akarnak megélni, hanem várják a szociális segélyt.”

Határnézőben

A társulás elnökének terepjáró kocsijával haladunk a mezőpetri határ felé. A mezei utak is járhatók, Mózer szerint a mezőgazdaság sem működik megfelelő infrastruktúra nélkül: ha nem jók az utak, hamarabb elromlanak a munkagépek, és a felvásárlók sem mennek szívesen olyan helyekre, amelyeket nehéz megközelíteni.

Kétezer-kétszáz hektáron gazdálkodunk, és százhatvan embert foglalkoztatunk — számol be a társuláselnök — ezerkétszáz szarvasmarhát tartunk, ötszázharminc hektáron termesztünk búzát, nyolcszáz hektáron kukoricát, százhuszonöt hektáron cukorrépát, száz hektáron napraforgót, huszonöt hektáron szóját, ötven hektáron tritikálét, száznyolcvan hektáron árpát, a megmaradt területen takarmánynövényeket. Szatmár megyében a mezőpetri mtsz volt az egyetlen, amelyiket nem hordták szét az 1989-es változások után, hanem átalakult mezőgazdasági társulássá. Akkor más községek lakosai bírálták a mezőpetriek döntését, hogy a magántulajdon világában megtartották a kollektívát, ma már mindenki másként látja a dolgot, hiszen az egyre jobban elöregedő településen, ahol a földtulajdonosok életkora többnyire meghaladja a nyugdíjkorhatárt, nagyon sokan közülük külföldön élnek, nem tudnának mit kezdeni a kis területű, szétszórt földjükkel, így pedig részvényesként kapnak annyi részesedést, hogy meg tudjanak élni belőle. Egyre többen vannak — jegyezte meg Mózer —, akik a ház melletti néhány ár kiskertjüket is beadják a társulásba, mert azt sem tudják gazdaságosan megművelni. Jelenleg hétszáz részvényese van a társulásnak, de úgy tűnik, ez a szám növekedni fog. Huszonhárom év után még mindig példaértékű a Mezőpetri Mezőgazdasági Társulás, sőt most kezd érződni igazán, hogy mennyire jól döntöttek a mezőpetriek. Ez a társulás százhatvan embernek ad munkát és biztosít megélhetést. Meg kell nézni, hogy például Nagykárolyban, ami város, hány cégnek van ennyi alkalmazottja. Összehasonlítást tehetünk más mezőgazdasági társulásokkal is, amelyek teljesen magánkézbe kerültek, és négy-öt embert foglalkoztatnak. Nem azt mondom, hogy mi nagy szelet kenyereket adunk a részvényeseinknek, de kapnak egy olyan szelet kenyeret, amiből megélhetnek.

Támogatáshiány

— Sajnos a mezőgazdaságot nem támogatják, vagy ha mégis, akkor rosszul támogatják — panaszkodik az elnök. — Pedig Romániában a mezőgazdaság az egyetlen olyan ágazat, ami egy kicsit előre tudná vinni az országot. A baj az, hogy nincsenek jó szakemberek a vezetésben, akiknek tudniuk kellene, hogy mit kell tenni ezért az ágazatért. Mint minden más helyen, politikai alapon kerülnek magas funkciókba olyan személyek, akik nem képesek végezni a dolgukat. Európa arra törekszik, hogy nálunk rosszul menjenek a dolgok, hogy ne termeljünk, hanem tőlük vásároljuk meg az élelmiszereket. Mindig úgy szervezik a dolgokat, hogy nekik legyen jó. Most is azt akarják, hogy ötvenhektáros kisgazdák foglalkozzanak mezőgazdasággal, csak a hátrányos helyzetű területeken tevékenykedő gazdaságoknak és a fiatal gazdáknak adnak támogatást. Persze támogatni kell a fiatalokat, mert ki kell nevelni az utánpótlást, de ne úgy támogassuk őket, hogy a többit lenyomjuk, mert ha így megy tovább, amire a fiatalok önállósulhatnának, mindent eladnak, minden külföldi tulajdonba kerül, dolgozhatnak majd a fiatalok, de a mások földjén. Eljön az idő, hogy bárki eladhatja a földet, azt el is adják, mert ez az ország már mindent eladott, ott maradnak a fiatal gazdák föld nélkül. Lassan oda fogunk jutni, hogy a sírhelyet is németül vagy olaszul kell majd kérni. A bánáti föld már mind külföldi tulajdonban van, és mi arról tárgyalunk, hogyan kellene gazdálkodni.

Betakarítás

A határon haladva több helyen láthatunk frissen felszántott és újra bevetett területeket. Eddig betakarították a takarmányféléket, néhány napja elkezdték az árpa aratását. Ezek helyére olyan takarmánynövényeket vetettek, amelyeket őszig be lehet majd takarítani, hogy az alattuk lévő földet újraszántsák őszi búzának, vagy őszi mélyszántást végezzenek a tavaszi vetéshez. Mózer szerint kevés széna lesz az idén. Amikor nőtt az első kaszáláshoz való, ami általában a legnagyobb hozamot adja, akkor jött a szárazság. Most volt eső, de megint szárazságot ígérnek a meteorológusok. Azért remélik a gazdák, hogy lesz elegendő siló, amivel biztosítani tudják az állatok ellátását. Az állatok ellátására a társulás nagyobb részben megtermeli a takarmányt, a szójadarát és az olajpogácsa-darát meg kell vásárolni.

A búza nagyon szépen fejlődik, az utóbbi esős, hűvös idő megfelelő volt számára, most az lenne jó, ha az aratásig nem lenne túl nagy meleg, hogy töltődjenek ki a szemek, és ne száradjanak ki hirtelen. Tíz nap múlva elkezdődik a búza aratása.

— A kukorica is szépnek tűnik — Mózer próbálja kifejteni a szemeket egy kalászból —, egy szűk hónappal el vagyunk ugyan késve, itt is az a lényeg, hogy a beporzáskor ne legyen nagy meleg, mert akkor megszárad a polen. A tavaly hétezer kiló volt egy hektáron, általában tíz-tizenkétezer kiló között az ideális ezen a vidéken.

Kiváló répatermés

A cukorrépaföldhöz érve ismét megállunk. Nagyon szép zöld levelek borítják be az egész répatáblát. Mózer kiváló termésre számít minőségileg és mennyiségileg egyaránt. Egyet-kettőt kihúz a földből, hogy megmutassa, milyen jól fejlődik, és milyen egészséges az idei cukorrépa. Ez az ágazat évek óta rosszul jövedelmez: sok vele a munka, és nincs megfizetve. Négyszáznegyvenöt euró támogatást adnak egy hektárra, mondhatni, ennyi a jövedelem. A többi költséget a termelőnek kell felvállalnia. Egy hektár cukorrépa megtermesztése több mint háromezer lejbe kerül.

Van még a társulásnak száz hektár repcéje, amiből tavaly ötvenkét mázsa volt egy hektáron, most negyven mázsára számítanak. Napraforgóból harmincnyolc mázsa termett egy hektáron, ez mezőpetri viszonylatban jó termésnek számít. A napraforgó bírja a szárazságot, de az eső sem árt neki.

Állattartás

A tehénfarmra érkezve sok újat nem láthatunk, itt még lenne mit korszerűsíteni ahhoz, hogy felzárkózzanak az európai színvonalra. Nyári időszakban a szarvasmarhák nagy része szabadtartásban van, a karámokban kapják meg a szükséges eledelt.

— Itt hizlaljuk ki a bikákat 550-600 kilóra — mutatja be a farmot Mózer —, a tejet átadjuk a Frieslandnak 1 lej 38 baniért literenként, havonta kétszer küldenek próbát Kolozsvárra, hogy ellenőrizzék a minőséget. Nagy probléma az, hogy nem tudjuk betartani a követelményeket, nem tudunk fejleszteni, mert nem fogadták el a pályázatainkat. Most egy újabb pályázatot nyújtottunk be egy fejőház építésére. Nem lehet az, hogy mindig javítgassuk a régieket. Új dolgokat kell létrehozni, ami minden igényt kielégít. Én úgy képzelem el, hogy felépítünk egy háromszáz férőhelyes tehénistállót, és abban lenne a fejőház is. A húst ott adjuk el, ahol tudjuk. Mi német tarka teheneket tartunk, ami hús- és tejtehén. Egyesek szerint a hús minősége nem olyan, mint a tiszta húsfajtáé, ezek a tehenek évente hatezer liter tejet adnak. Németországban is ezeket a teheneket tartják, és nem panaszkodnak. A romániai felvásárlók nem vesznek tőlünk vágómarhát. Románia behozza a fekete holstein tehenek húsát, amit Nyugaton nem esznek meg. Mi eddig Görögországba adtuk el a teheneket, most már azok se veszik, az olaszok se. Amit legutóbb eladtam, Konstancára vitték, de nem mondták meg, hogy melyik országba szállítják.

Fiatalítás

Az elnök csalódottan meséli, hogy a fiatalok nem nagyon érdeklődnek a mezőgazdaság iránt, pedig őket akarja támogatni az EU. De azért nem kell félni attól, hogy a jövőben nem lesznek mezőgazdászok. Nemrég a televízióban mutatták, hogy egy temesvári vállalkozónak ötvenkétezer hektár, egy másiknak hatvanezer hektár földje van. Nem is lenne ezzel gond, ha jól gazdálkodnának. A nagy baj az, hogy a mai egyetemek nem készítenek fel jó szakembereket. Még arra sem tanítják meg a fiatalokat, hogy szeressék azt, amivel foglalkoznak. Amikor én jártam egyetemre, belénk verték a szaktudást. Az akkori szakemberek otthonról vitték az alaptudást. Én negyedik osztályos koromtól rendszeresen ott voltam a földeken és az állatok között, mégis sokat kaptam az egyetemtől. Igaz, abban az időben a tanárok is másképp álltak hozzá a tanításhoz. Hónapokon át végeztünk gyakorlati munkát, ahol megismerkedtünk nemcsak a háztáji, hanem a nagyüzemi gazdálkodással is. Most itt van kilenc egyetemista az állatorvosi egyetemről gyakorlati munkán: a fiúk rövid nadrágban, a lányok fürdőruhában jönnek-mennek. Én nem látom bennük a jövő szakembereit. Mi tanárral mentünk gyakorlati tevékenységekre, és jött velünk még egy tanár, aki megszervezte a programokat.

Gépesítés

Tovább haladva a géppark felé, a legmodernebb mezőgazdasági gépekkel találkozunk. Ma már lehet gépekkel helyettesíteni az embereket…

Ha én másképp állnék hozzá a dolgokhoz — jegyezte meg a társulás elnöke —, és az állattenyésztés nem lenne olyan, amilyen, hét emberrel meg tudnám művelni a kétezer-kétszáz hektárt. A tavaszi vetést nyolcszáz hektáron néhány nap alatt végeztük el, egy traktorral a szántást, két traktorral a vetést. A százhatvan emberből, akit foglalkoztatok, százötvenet lehetne nélkülözni, de megígértem, hogy ameddig én vezetem ezt a társulást, addig nem marad munka nélkül egyetlen olyan ember sem, aki dolgozni akar. Sajnos vannak, akik inkább várnak a szociális segélyre, mintsem hogy dolgozzanak. A mezőgazdasági gépek egyre drágábbak, és a minőségük egyre rosszabb. Behozzák a forgalmazók, eladják, de nincs szakemberük, aki szervizelni tudná. Ha valami meghibásodik, külföldre kell vinni javítani. Alkatrészeket is csak külföldről lehet beszerezni. Azt tapasztaltam, hogy minél fiatalabb egy gép, annál rosszabb minőségű alkatrészekből áll. Mi az Európai Unió napszámosai vagyunk, lehet, hogy még a napszámosoknál is rosszabbak. Én első perctől unió-ellenes voltam, de egyre többen kezdenek kiábrándulni az unióból, mert csak kihasználnak minket. Az új tagországok vezetőinek kellene határt szabniuk, hogy meddig mehetnek el a nagyhatalmak. Orbán Viktor példáját kellene, hogy kövessék.

Pártkatonák és szakemberek

Az a baj, hogy nálunk úgy hálálják meg a pártkatonák tevékenységét, hogy vezető pozíciókba juttatják őket, ezáltal háttérbe szorítják a valódi szakembereket. A pártkatonákat pénzzel kellene megfizetni, a vezetést pedig szakemberekre kellene bízni. A rossz szakemberek meghajolnak az unió döntései előtt.

Visszaérkezve a társulás irodájához, az elnök még sokat beszélt arról, hogy hol vannak a hibák, amelyekről mindenki tud, de azok, akik tudnának változtatni, nem teszik, mert nem érdekük. Vannak, akik jól megélnek abból, hogy nem csinálnak semmit, vagy utasításokat teljesítenek, de ennek a kárát az egyszerű emberek tapasztalják mindennapi életük során.

Elek György