Ma, a Véndiáktalálkozón avatják Szatmárnémeti díszpolgárává Tóth Lászlót, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium egykori matematikatanárát. Az alábbiakban vele beszélgettünk szemléletéről.

— Mit jelent önnek a díszpolgári cím?

— Ez az elismerés nem csupán nekem szól, méltatja a velem együtt minőségi munkát végző kollégákat, sőt, azt a több száz diákot is, akik negyvennégy év alatt kikerültek a kezem, a kezünk alól. Megtiszteli a lelkiismeretes tanítókat, az ambiciózus, gondos szülőket is. Ha jól meggondolom, ez a cím az egész szatmári magyar közösség életképességének felismerése, megbecsülése.

— Milyen különbséget lát az egykori és a mostani matematikaoktatás között?

— Nagyok a különbségek. Fiam, dr. Tóth László most éppen a kanadai Quebecben van egy számelméleti konferencián, onnan pedig egyenesen Kijevbe megy egy oktatásmódszertani tanácskozásra. Tőle tudom, hogy ma már az egyetemeken is az elmélet helyett a gyakorlatra helyezik a hangsúlyt, azaz a digitális, információtechnológiai eljárásokra. Megtanítják az elméleti alapokat, a fő cél azonban az alkalmazások állandó, sőt, gyorsított fejlesztése. Az idegen nyelvek alapos ismerete is szükséges. A globalizáció világában élünk, tehát viszonylag otthonosan kell mozogni nemcsak a számok birodalmában, hanem a különböző kultúrákban is.

— Mit tanácsolna tehát a mai pedagógusoknak?

— Szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy feltétlenül lépést kell tartaniuk a korral, amelyben élünk. Ez elsősorban azt jelenti, hogy a tanulói érdeklődést a digitális programok, a számítógépes eljárások célszerű és rugalmas alkalmazása révén lehet felkelteni. Ma a legfőbb tankönyv a világháló. Mondok egy példát: tegyük fel, hogy éppen a differenciált integrálszámítás fontosságáról beszélek. Tömören felvezetem azokat az ismereteket, amelyekkel motiválni akarok, aztán már Leonard Euler munkásságával kapcsolatosan a világhálót jelölöm meg mint információforrást. No igen, a tankönyv megmarad az ismeretek klasszikus és örök tárának, de már nem biztos, hogy ő a főszereplő.

— Az oktatás tehát gyorsan változik. Miben áll azonban a nevelés korszerűsödése? Az osztályfőnöki órák kezdenek kimenni a divatból, talán nincs is családlátogatás. Sok egyéb program van, sokszor formálisan és főleg papíron.

— A pedagógiában a látszattevékenység mindig valóságos életveszély. Ez különösen igaz egy jólétet hajszoló, fogyasztásra épülő világban. Igaz, egy nagyon energiafüggő, IT-központú világban élünk, ahol egyrészt mindenki valamilyen felekezeti, kulturális vagy nemi kisebbség tagja, másrészt etnikailag és politikailag is tartozik valahova. Egy ilyen közegben művészet a jövőnek szóló, magas színvonalú erkölcsi és szellemi nevelés, hiszen mindenki mindent akar, lehetőleg még ma. Márpedig a ma meghozott áldozat nélkül nincs mit várni a holnaptól. Ma az a korszerű nevelési módszer, amely visszaadja a holnap becsületét.

— Milyennek látja a szatmári magyarság szellemi jövőjét?

— Szerintem minden arra utal, hogy van jövője a magyarságnak, a szatmári magyarságnak is. Ez a jövő csak színvonalas szellemi teljesítményeken alapulhat. Ehhez kell a minőségi oktatás. Nem könnyű biztosítani a feltételeket, de nem is lehetetlen. Ha elmondható, hogy a szatmári magyarság megmaradásának kulcsa az anyanyelvi oktatás, akkor talán azt is elmondhatjuk, hogy a szatmári magyarságnak igenis van szellemi jövője, főleg akkor, ha sikerül tartósan biztosítani az anyanyelvi oktatás szakmai

minőségét.

— Kérem, mondjon néhány szót terveiről!

— Nos, ahogy azt mondani szokás, benne vagyok a korban, de még vannak terveim, elképzeléseim. Szeretném megosztani szakmai és tudományos tapasztalataimat. Kereskényi Sándor barátommal egy könyvet tervezünk, a címe most: Isten harmóniája. Ez a beszélgetőkönyv természetesen a matematikáról, a matematika oktatásáról, kultúrtörténeti szerepéről fog szólni, remélhetőleg hasznosan, közérthető módon, és mindenki épülésére, örömére.

Elek György