Vidék

Vámfalui vendégeket fogadtak a nagykárolyi diákok

2014.11.29 - 11:00

Immár sokadik alkalommal találkoztak egymással a Vámfalui Általános Iskola és a nagykárolyi Stella Maris Integrációs Központ diákjai.

A legutóbbi találkozásra Nagykárolyban került sor, a vámfalui diákok tanítónőik kíséretében érkeztek meg. Mint általában, most sem jöttek üres kézzel: ruhaneműket, édességet, alapélelmiszereket hoztak a központ lakói számára. Hompoth Lehel, a nagykárolyi központ vezetője elmondta, többéves partneri együttműködés fűzi őket össze, s ennek kapcsán barátságok szövődtek már a két intézmény védencei és munkatársai között. A nagykárolyiak saját kezűleg készített kiegészítőkkel kedveskedtek vendégeiknek. Az egész napos program során, a közös játszás, ebéd mellett, városnézésre is sor került. A vendégek és a vendéglátók is nagyon jól érezték magukat a találkozón. Legközelebb a Mikulást fogadják a Stella Maris Központban. Amint azt Hompoth elmondta, idén a BBTE szatmárnémeti kirendelt tagozatának elsőéves tanítóképzősei ajándékozzák meg a központ gyermekeit.