Vidék

Vámfalu nem kér az Apaservből

2014.07.11 - 16:20

Miután az ivóvízhálózatot kiépítették, a csatornahálózat, valamint egy tisztítóállomás kialakításához keres finanszírozást a vámfalui önkormányzat. Egy biztos: az Apaservbe nem lépnek be.

Olcsó és hatékony megoldást keres a szennyvíztisztításra a vámfalui önkormányzat, melynek érdekében több lehetőséget is tanulmányoztak már. Amint Sándor Imre alpolgármestertől megtudtuk, az eddig megtekintett megvalósítások vagy túlságosan költségesek voltak, vagy nem voltak alkalmazhatóak a dombok között fekvő településen. A tél folyamán, amint arról írtunk, a környezetvédelmi ügynökség kezdeményezésére ellátogattak Magyarországra, ahol megnéztek egy gyökértéri szennyvíztisztító állomást. Az alpolgármester szerint ez ugyan valóban olcsó megoldás lenne, azonban az ily módon megtisztított víz nem önthető egyenesen a patakba. Magyarországon ezt ültetvények locsolására használják, Vámfaluban azonban erre nincs lehetőség, így lemondtak a környezetbarát megoldásról. Mint megtudtuk, kormánytámogatás felhasználásával 2008-ban kezdték el a vízvezetékek lefektetését, és 2010-re lett üzemképes a rendszer — jelenleg a település 95 százaléka van lefedve a hálózat által. Bár nem drága a víz — köbméterenként 1,75 lejt számolnak fel, ami az alpolgármester szerint mindössze harmada a megyei vízszolgáltató, az Apaserv által kért árnak —, mégis sikerül az egy évi bevételükből körülbelül 2 kilométernyi új vezetéket lefektetni. Sándor Imre szerint a helyiek hallani sem akarnak az Apaservbe való belépésről, mivel tartanak attól, hogy a vállalat úgy megemelné a tarifákat, mint a szomszédos Avasfelsőfaluban. Ráadásul előbb-utóbb fizetni kell majd a szennyvíztisztításért is, ami jelentős összegbe kerülne a megyei részvénytársasághoz való csatlakozás esetén. Sándor Imre szerint felvettek két embert a vízszolgáltatóhoz, így azonnal közbe tudnak lépni, ha például esőzéskor gyorsan kell cselekedni, és nem kell várniuk, míg a nagy cég kiküld valakit. Az alpolgármester elmondta: reméli, hamarosan sikerül pályázati úton biztosítaniuk a forrást a munkálatok folytatásához, főképp, hogy a községi kutak vizének minősége a talaj szennyeződése miatt egyre romlik. Ezek 70-80 százalékának vizében máris kimutathatóak káros anyagok, melyért Sándor Imre szerint csak részben okolható a csatornázás és a szennyvíztisztítás hiánya — szerepet játszik benne a kollektívák fennállásakor kiszórt rengeteg vegyszer is.

Babos Krisztina