Szatmárnémeti

Változik az uzsonnaprogram

2018.03.09 - 09:00

A következő tanévtől változatosabb lesz a kormányprogramban biztosított tízórai, hiszen zöldséget és/vagy gyümölcsöt is kapnak majd a gyerekek. Az alkalmazási útmutató még hiányzik.

Változik az óvodásoknak és iskolásoknak szóló, kormányprogram keretében biztosított uzsonnaprogram azt követően, hogy a képviselők elfogadták a 13/2017-es kormányrendeletet törvényerőre emelő jogszabálytervezetet, amely alapján csatlakozunk az Európai Unió iskolai programjához. A kormányrendelet fontos pontja az, hogy mostantól a helyi önkormányzatok a felelősek a program bevezetéséért, nekik kell megszervezniük és lebonyolítaniuk a közbeszerzési eljárásokat a termékek megvásárlására. Az uzsonnaprogram keretében jelenleg tejet-kiflik-almát kapnak az óvodások és általános iskolás diákok, de többször is szóba került az az ötlet, hogy meleg ebédre cseréljék a mostani menüt.

A változásokkal kapcsolatosan Pataki Csabát, a Szatmár Megyei Tanács elnökét kérdeztük. A tanácselnök elmondta, hogy ez egy régi törvény, ám a honatyák csak most hagyták jóvá. „Az RMDSZ-es képviselő, Tánczos Barna kezdeményezésére a törvény engedélyezi a községeknek és városoknak is az uzsonnaprogram lebonyolítását. Ezáltal jobb minőségű termékek kerülhetnek majd a gyerekekhez, hiszen a helyi önkormányzatok írják majd ki a közbeszerzési eljárást” — fogalmazott a tanácselnök, akitől azt is megtudtuk, hogy mostantól másképp történik a finanszírozás, ezentúl a mezőgazdasági minisztérium irányítja a programot. „Egyelőre nem lehet a közbeszerzési eljárást kiírni, mivel a mezőgazdasági minisztérium még nem dolgozta ki a finanszírozás alkalmazási útmutatóit, így még lényegi dolgokról nem tudunk egyeztetni a polgármesterekkel. Remélhetőleg a minisztérium minél hamarabb kiadja a szükséges alkalmazási útmutatót, hogy a versenykiírást is időben meg tudjuk szervezni, ezáltal pedig a következő tanévtől biztosítani tudjuk a gyerekek számára a megfelelő uzsonnát” — pontosított az elöljáró. Kiderült, hogy a jövőben a diákok a jelenlegi tej és kifli mellé friss zöldséget és/vagy gyümölcsöt kapnak majd. „Az elképzelés szerint minden nap más és más menüt kap majd a gyermek. Azaz mind az öt tanítási napon kap pékipari terméket, ami lehet kifli, édeskés hosszú kifli (baton), perec, teljes kiőrlésű lisztből készült keksz. Ezenkívül két napon kapnak majd zöldséget és vagy/gyümölcsöt, 2 napon tejet, míg egy napon tejterméket (joghurt, savanyú tej, kefir, sana).

„A gyümölcs és/vagy zöldség meghatározására egy bizottságot kell létrehozni, melynek tagjai a prefektusi hivatal, a tanfelügyelőség és a megyei tanács képviselői lesznek. A kritérium az, hogy tájspecifikus gyümölcs vagy zöldség legyen, a banánt nem finanszírozzák. Egyelőre ennyit tudunk a programmal kapcsolatosan, s amíg nem születik meg a pénzeket és a körülményeket szabályozó törvény, nem tudunk továbblépni” — összegzett Pataki Csaba.

Az elöljárótól megtudtuk, hogy az idei tanévben komolyabb gondok nélkül zajlik a tej-kifli program Szatmár megyében, melyet a megyei tanács felügyel.

Jelenleg a tejet mindenhová a Kovászna megyei Agro-Pan-Star Kft. szállítja, a kiflit a szatmári, az avasi és a tasnádi részre a tordai Logistic Media Pop Art Kft., míg Nagykárolyban és környékén a Varga Quattro Kft. biztosítja. Úgy tűnik, a jelenlegi tanévben megyénk diákjai nem fognak almát kapni az uzsonnaprogram keretében, mivel a régi törvénykezés szerint már nem lehetett a versenykiírást meghirdetni, az új jogszabály alkalmazási útmutatója pedig még hiányzik. „Az új törvény azon a napon jelent meg, amikor a megyei tanács licitre bocsátotta az alma beszerzését a régi törvény szerint. A versenykiírást azonban félbe kellet szakítsuk, mert a régi jogszabály szerint már nem írhatjuk ki a közbeszerzést” — tette hozzá a megyei tanács elnöke.