Jegyzet

Változatlan világ

2015.11.19 - 13:32

Terroristák lövöldöznek és robbantanak Párizsban, de máshol is. Repülőgépeket robbantanak fel, tömegek életét veszélyeztetik földön és levegőben, viszonzásul légitámadásokkal sújtanak katonai létesítményeket és civil területeket. Nincs ebben semmi új — mondhatnánk —, az elmúlt ezer évben mindig így volt, az eszközök változtak csupán. Mindig vándoroltak a népek, új vallások jöttek létre, új törvények léptek életbe, változtak a szokások, az életforma, az erkölcs, de nem lettek jobbak az emberek. Jobb életre törekedtek — a maguk jólétére —, de nem a világot akarták szebbé tenni, hanem mindössze legyőzni egymást. Ahogy fejlődött a tudomány, úgy fejlődtek a harci eszközök is, ami annak a jele, hogy az ember nem lett másokat tisztelő — ha már szeretni képtelen. Ahogy fejlődtek a harci eszközök, születtek értékes művek is: vers, zene, festmény, építmények; nem mondhatjuk el viszont azt, hogy több az öröm, több a boldog ember, tisztább a szenvedély, hogy tisztább az emberek lelke. Ahogy fejlődik a tudomány, minden felkerül a világhálóra, csak az emberi lélek nem kap rajta elég helyet, ha mégis, olyan kevesen látogatják, hogy végül azt mondják: kár teret adni neki. Az aktuális kiszorítja az örökkévalót, az élet legfőbb kérdéseire alig van, aki választ keres.

A színpadon még ott van Csongor és Tünde, bár mindkettő fiú vagy mindkettő lány, és nem keresik a boldogságot, nincs köztük szerelem. A történelem a múltban marad, nem beszél már senki a bagdadi iszonyú tömeghalálról, mert megvannak a kor időszerű szörnyűségei. Az élet színpada ugyanaz, mint ezer éve, ugyanaz a történelem tombol, ugyanaz a gyűlölet, ugyanaz a szeretethiány, ugyanaz a típusú ember keresi az útját, aki képtelen feldolgozni az időt: a múltat vagy akár a jelent, hogy rábízhassa gyermeke emlékezetére. Hogy a gyermeknek legyen emlékezete: vegye figyelembe az intéseket és okuljon a múltból, a mából. Ma is ugyanúgy gyötörjük és pusztítjuk egymást, mint ezer éve, pedig lenne honnan megtanulni, hogy mi a jó és mi a rossz. Hányan vannak vajon, akik Mécs Lászlóval együtt mondják:„Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld”.

 

Elek György