Magazin

Válságban az AC/DC

2016.03.08 - 17:00

Lemondta az amerikai turnéjának további állomásait az AC/DC. Az énekes, Brian Johnson akár végleg meg is süketülhetne, ha folytatná a koncertezést.

Az ausztrál rockzenekar a weboldalán jelentette be a turné leállítását. Mint írják, az orvosok mondták Brian Johnsonnak, hogy hagyja abba azonnal a koncertezést, különben teljesen elveszítheti hallását. A közlemény elég homályos a jövőre vonatkozóan, nem tudni, hogy – az eredeti énekes, Bon Scott halála miatt – 1980-ban a zenekarba került Johnson később visszatérhet-e a színpadra. Mindenesetre a zenekar megígérte, hogy pótolja az elmaradt koncerteket vendégénekessel. Az AC/DC-re rájár a rúg az utóbbi években. Malcolm Young gitáros súlyos betegség miatt kellett, hogy otthagyja a zenekart 2014-ben, majd 2015-ben a dobos, Phil Rudd keveredett kétes drogügyekbe, illetve azzal is vádolták, hogy halálosan megfenyegetett valakit, így nyolc hónapot töltött házi őrizetben.