Bútorfestés, fafaragás, nemezelés, kenyérsütés, íjászkodás, szerepjátszás és homloklámpás meseolvasás, népdal- és néptánctanulás, kincskeresés, vízi csata — izgalmasan telnek a napok a Borókagyökérnél.

Teljesen szokatlan módon, mély csend fogadja a Szejke-tanyára, a Borókagyökér Egyesület rendhagyó alkotótáborába érkezőt — a rekkenő hőségben egy levél sem rezdül s a kíváncsi látogató már-már elbizonytalanodik: biztos jó helyre érkezett? Hiszen nincs itt egy lélek sem, nemhogy 40 gyermek. A tanya udvarára érve aztán „megkerülnek” a gyermekek, akik a különféle foglalkozásos sátrakban munkájukba teljesen belefeledkezve, elmélyülten alkotnak: hol a fafaragás mintáját rajzolják, hol az előző nap nemezelt tulipánkelyhek gyöngydíszítését álmodják meg, hol Adélka ujjait lesve tanulják a különféle öltéstechnikákat, melyekkel majd telefontokokat készítenek maguk és szeretteik számára. Aztán, mintegy varázsütésre, megtörik a csend, a munkaasztaloktól felugrálva szaladnak egyik helyről a másikra, izgatottan mutatva az elkészült kis műveket, megvitatva a mintákat és díszítéseket. „Nagyon alkotó a hangulata ennek a tábornak. Persze, minden eddigi kézműves táborunkból tanultunk és értelemszerűen a következőt már másképp szerveztük, mint az előtte lévőt, de talán ez az eddigi legszervezettebb és legsikeresebb táborunk, melynek létrejöttében a Communitas Alapítvány támogatása is segített. Igen, sikeres. Látszik a visszatérő gyermekeken a befektetett munka, határtalan fantáziával, maguktól terveznek csodálatos és hibátlan mintákat, legyen szó gyöngyfűzésről, fafaragásról vagy bútorfestésről” — magyarázza Szejke Judit, miközben felragyog a szeme és az arca ahogy ránéz Csengére, aki egy frissen elkészült és népi mintával megfestett darabbal szalad oda hozzá. Az elmúlt napokban a gyerkőcök Egyed Feró segítségével belekóstoltak a népihangszer-készítésbe, a szaxofon őseként nyilván tartott tutorát el is készítették. Tegnap délután érkezett Dobos László kovácsmester, aki fia, és egy hordozható kovácsműhely segítségével a kézi kovácsolás rejtelmeivel ismerteti meg a táborozókat, akik a héten — a sok egyéb mellett — kilencágú életfát is készítenek majd féldrágakövekből. Míg a kicsik, pontosabban a kezdők, Dávid Attila és Lőrincz Janka irányításával a bútorfestés alapjaival ismerkednek, a haladók már önállóan dolgoznak, a haladó fafaragók pedig már nem csak vésővel, de késsel faragják a mintát, Zoli felügyelete alatt. Reggel 7-kor szól a tábori ébresztő (a baglyok pedig 5 órakor huhognak, és megtörtént, hogy a kába kakas már hajnali 3-kor elkezdett kukorékolni, a tücskök pedig folyamatosan ciripelnek — ontják a fontos információkat egymás szavába vágva a gyermekek, a 12 éves Zoltán pedig csendben megjegyzi: „a tücsökciripeléssel jól el lehet aludni”), amit zenés torna és reggeli követ, 10 órától kezdődnek a foglalkozások korcsoportok és kezdő-haladó csoportok szerint, ebéd után szabad foglalkozás, olvasás, pihenés az Öreg tölgy alatt, délután kincskeresés, íjászat, kenyérsütés, vízi csata és rengeteg játék a program, este pedig Kása Zsolt és Melinda néptáncokra és népdalokra tanítja őket, majd következik a homloklámpás meseolvasás és a lefekvés a gyümölcsösben (ahol gyermekmagasságig eltűnt az alacsony fákról a szilva) felállított sátrakban. Amelyek mind nevesítve vannak, amint azt Rebi magyarázza: ez volt a táborba érkezésüket követő legelső feladat s így lett az egyszerű sátrakból Sakk-Lak, Lájkol-Lak, Szemmelterta-Lak, piros szalagcsokros Lehel-Lak vagy Ember-Lak.

Szabó Kinga Mária