Szinte gombostűt sem lehetett leejteni szerdán délután a Kölcsey Ferenc Főgimnázium udvarán, ahol öt osztály 135 diákja vette vállára a jelképes batyut s elindult „világgá”.

Hagyományaik szerint pedagógusaiktól a tanáriban búcsúztak, majd vonultak ki — természetesen énekelve — az udvarra. Itt elsőként Pataki Enikő igazgatónő fogalmazta meg útravalóját a maturandusok számára, nem hallgatva el azt sem: a mai napot bizony kicsit irigylik tőlük az egykori ballagók, hiszen ez a nap megismételhetetlen, egyszeri alkalom, és évtizedek múltán is meleget sugárzó emlék. „Ti ma érkeztetek el ahhoz a jelképes naphoz, amelyet az útnak indulással azonosítunk — az útra indítók (tanárok, szülők, a család, barátok) pedig büszkén tekintünk rátok, azzal a rendíthetetlen hittel, hogy biztos léptekkel indultok el azon az úton, amely, mint a mesebeli vándoroknak, kihívásokat és próbákat is tartogat ugyan, ugyanakkor a megérkezés biztonságát és boldogságát is ígéri.” Arra intette a végzősöket, hogy a nehézségek ellenére mindig higgyenek magukban, legyenek kíváncsiak, merjenek kérdezni s ne csak az „előkészített” válaszokat fogadják el. „Ne akarjatok mindig megfelelni, inkább akarjatok mindig hitelesek lenni! A világ tele van zajjal, de a belső hangotok ott van, hallgassatok rá. A legtöbbet adtuk nektek, amit csak tudtunk. Felvérteztünk benneteket a tudás, az anyanyelv, az otthon, Szatmár, Partium, Erdély kultúrájának megtartó erejével! Mindezek adjanak bátorságot végigjárni kinek – kinek a maga választotta utat, felépíteni azt a jövőt, amelyben boldognak érzi majd magát.” — mondta.

Az igazgatónő gondolatainak mintegy folytatásaként a világgá indulók szüleik és tanáraik által gazdagon megtöltött, soha ki nem ürülő, semmire el nem cserélhető batyuját említette köszöntőjében Pataki Csaba megyei tanácselnök is, hozzátéve: a most útra indulók majd visszatérnek és a szatmári közösséget erősítik. 

Azt a közösséget, amelynek erejét már megtapasztalták — emlékeztetett beszédében Maskulik Csaba városmenedzser. „Az itt töltött évek alatt nem csak tudást szereztetek, de megtapasztaltátok az együttműködést és az egymás iránti felelősség fontosságát is. A világ, amely most tárt karokkal vár benneteket, kihívásokkal teli, de ugyanakkor lehetőségekkel is tele van.” — fogalmazott. Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Lukács Dénes főtanfelügyelő–helyette is, kiemelve: a ballagás távolról sem egy út végleges lezárása, hanem gyors visszapillantás a megtett távra, a Kölcseyben szerzett értékek pedig biztos pillérek lesznek a maturandusok előtt álló úton.

Az útravaló tanácsokat, gondolatokat követően utódaik a tizenegyedikesek nevében Tepfenhárt Bettina búcsúzott a maturandusoktól, akiknek nevében Tallián Franciska hagyott pár hasznos tanácsot a még itthon maradóknak, illetve felszalagozták az iskolazászlót és átadták az iskola kulcsait a következő évfolyamnak.

Az ezt követő momentum viszont nem a maturandusokról, hanem a pedagógusokról, illetve egy bizonyos pedagógusról szólt, aki „az iskola egyik legsajátságosabb stílusú tanára, akit minden diák ismer, akár tanítja, akár nem. Tanítványai felkészültsége okán jól ismerik Szatmárnémeti román tannyelvű iskoláiban, de Kolozsvárt és Magyarországon is. Ő az a tanár, akinek tantárgyát talán a legtöbben választották hivatásul az évtizedek során a Kölcseyből, és akinek ezért ma számtalanul sokan hálásak (…)

A ballagási ceremónia a kiemelkedő tanulmányi eredményeket elért diákok okleveleinek átadásával, a különböző megmérettetéseken, versenyeken, olimpiászokon kiemelkedően jól szereplő (ami sokuk számára azt is jelentette: egyetemi helyük biztosítva van), kulturális és sporttevékenységekben aktívan részt vevő maturandusok különdíjainak átadásával folytatódott, s hagyományosan a Szózat eléneklésével — no meg a virágok, gratulációk átadásával zárult.

Szabó Kinga Mária